Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös...

A Nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Világnapja

Vörös kereszt, vörös félhold, mint jelkép:

Az intézmény névadójául szolgáló vörös kereszt szintén az alapítóra, illetve annak származására utal. A zászló alapjának feltétlenül a fehér alapot akarták, mivel ez jelképezi azt, hogy az ilyen zászló alatt felvonulók védelmet és semlegességet élveznek és nem vesznek részt semmiféle harcban. Az alapítók 1863-ban a svájci zászló fordítottját választották jelképüknek, így alakult ki a mára az egész világon ismert fehér zászló, rajta a vörös kereszttel. A zászló azonban így tökéletesen azonos volt a polinéziai Tonga állam zászlajával, amely ország emiatt megváltoztatta lobogóját. A vörös félholdat 1929-től használják hivatalosan, nagyrészt muszlim országban elterjedt, ahol a kereszt esetleg negatív érzéseket kelthetne.

4 csillagjegy, aki mindenkiért helytáll, csak magáért nem

Emberiesség:

Olvass még a témában

A Vöröskereszt első alapelve az emberiesség. A szervezet egyik fő célja az élet és az egészséges személyiség védelme, a szenvedés enyhítése és a méltó bánásmód és kezelés biztosítása. Munkájával elősegíti a népek közti békét és együttműködést. Vagyis minden rászorulónak segít kérdések nélkül, pusztán emberiességből.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🌙KisokosHoldnaptárholdfázisok, teliholdak→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.