2/3 Mi számít törvényellenesnek a szexben?
Alapvetően semmi nem tilos, ami felnőtt (a beleegyezési korhatárt elérő), cselekvőképes emberekkel szabad akaratukból és beleegyezésükkel történik. (Vannak persze extrém esetek, ítéltek már el valakit azért, mert fantáziáinak kiélése közben meggyilkolta partnerét, aki ebbe korábban beleegyezett, de talán az ennyire szélsőséges esetek tárgyalásától most eltekinthetünk.)
Az viszont, hogy mi történik a másik beleegyezésével, sokszor nem is olyan egyértelmű. Nem láthatunk a másik fejébe, még akkor sem, ha szoros és bizalmas kapcsolat van közöttünk, egy alkalmi légyott esetén pedig ez hatványozottan igaz. Egy mozdulat, egy szó, egy gesztus is olyasmi lehet, ami a másik élményét teljesen tönkreteszi, még akkor is, ha egészen odáig ő is élvezte a dolgot.
Az egyetlen megoldás, ha kérdezünk – a közhiedelemmel ellentétben a kommunikáció nem megöli a szenvedélyt, hanem segít, hogy örömet okozzatok egymásnak és a saját vágyaitokat is megéljétek. Amíg minden résztvevő élvezi a dolgot, semmiféle „perverzió” nem számít rossznak vagy tabunak, ha viszont nem beszélitek meg a dolgokat, akkor nem csak a másik jogait sértheted, de emberként is kudarcot vallasz. Olvass még a témában
„Velem kedves volt, ezért nem érdekelt a dolog” – Ezért ne hunyj szemet, ha abúzust látsz
„A feleségem utálja a legjobb barátnőjét” – férfiak, mi az, amit sosem fogtok megérteni a nőkkel kapcsolatban?
„A feleségem sosem ismeri el, ha nem volt igaza” – A gyakori panasz, amit a férfiaktól hallok terapeutaként
A legénybúcsú már rég nem a vőlegényről szól – sokkal inkább a barátok ürügye a dorbézolásra
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






