„A főnököm szerint nem is dolgoztam ott” – Amikor a saját munkámat tagadták le

„Egy kis cégnél dolgoztam adminisztrátorként, ahol papíron minden rendben volt, a gyakorlatban viszont hónapokig csúszott a fizetésem. A főnököm mindig megígérte, hogy a következő héten utal, én pedig sokáig hittem neki, mert nem akartam rögtön a legrosszabbat feltételezni” – meséli az 53 éves Imola.
„Amikor már háromhavi béremmel tartozott, közöltem vele, hogy ha nem rendezi a tartozást, kénytelen leszek hivatalos útra terelni az ügyet. Erre azt válaszolta, hogy szerinte én nem is dolgoztam teljes munkaidőben, és különben sem emlékszik rá, hogy pontosan mennyiben állapodtunk meg.
Ott ültem vele szemben, miközben a saját munkámat próbálta meg úgy beállítani, mintha szívességből jártam volna be hozzá. Szerencsére mindenről volt írásos bizonyítékom: a munkaszerződésről, a ledolgozott órákról és a fizetésről szóló levelezésről is. Amikor ezt elé tettem, hirtelen már nem a munkám létezését vitatta, hanem azt mondta, hogy most nehéz időszaka van a cégnek. Olvass még a témában
„Nem mosogatok el, mert nem tudom, minek hol a helye” – amikor a férfi nem hajlandó besegíteni otthon
Ezt hozza 2026. október 23. a numerológia szerint: befelé fordulás és lelki feltöltődés
Ezt hozza 2026. október 25. a numerológia szerint: befejezés és lelki újjászületés
Tényleg az influenszereket utáljuk, vagy csak nem bírjuk elviselni a sikeres nőket?
Végül jogi segítséget kértem, és sikerült rendezni a tartozás egy részét. Azóta egy dolgot biztosan megtanultam: attól, hogy valaki magabiztosan állít valamit, még nem lesz igaza. Különösen akkor nem, ha éppen az az érdeke, hogy te kételkedj a saját emlékeidben.”
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






