Hányszor mondtad már magadnak reggel a tükörbe nézve, hogy „úristen, hogy nézek ki?” Egész nap állandó kommunikációt folytatunk önmagunkkal. A szavaknak pedig ereje van, még akkor is, ha nem mondjuk ki őket hangosan, csak a fejünkben fogalmazódnak meg. Ha már a nap elején egy ilyen negatív megjegyzéssel indítunk, azzal az egész napunk hangulatát meghatározzuk.
Érdekes módon másokkal sokkal megengedőbbek vagyunk, mint magunkkal, elvégre egyik kolléganőnknek sosem mondanánk, hogy „szörnyen áll neked ez a ruha”, magunkat pedig folyamatosan kritizáljuk. Itt az ideje ennek véget vetni – nézzük, mit mondjuk inkább az alábbi öt negatív, önostorozó frázis helyett!
3/5 Miért nem lehetek én is olyan, mint ő?
Mindannyian beleesünk abba a hibába, hogy másokhoz hasonlítgatjuk magunkat és ez sosem szül mást, csak keserűséget. Főleg a mai, közösségi médiával átitatott kirakatvilágunkban nehéz megállni ezt. A kísértés nagy, hiszen úton-útfélen szembejön velünk online egy nálunk sikeresebb volt osztálytárs, vagy egy nádszálkarcsú Instagram-modell, aki éppen a Bahamákon napozik a tengerparton, miközben mi az unalmas munkanapunk végét várjuk a hideg télben. Ilyenkor kerekedjünk felül az irigységen és mondjuk inkább azt, hogy „örülök, hogy boldogok, én is boldog vagyok.”
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!