Van, amit nem érdemes enni és inni
Az alkoholt ilyenkor dehidratáló hatása miatt erősen kerüld. Ha pedig emésztőrendszeri problémáid is vannak, a nehezen emészthető ételeket, mint a keresztvirágos zöldségek, babok és teljes kiőrlésű termékek, inkább kerüld el. A torokfájós emberek ne erőltessék a savas ételeket és italokat (almaecet, citromlé), a száraz kekszeket és a túl fűszeres ételeket sem.
Készülj előre!
Jó, ha van otthon vény nélkül kapható láz- és fájdalomcsillapító, és az sem hülyeség, ha felkészülsz előre néhány korábban megfőzött, lefagyasztott étellel. Betegen az ember nem akar főzőcskézni, az ételrendelés pedig az érintésmentes megoldással is rizikós. Ráadásul nem tudhatod, hogy miből áll az, amit megeszel.
Felkészülésként tökéletes lehet, ha könnyen fagyasztható, egészséges ételeket készítesz. Néhány adag levest például már most berakhatsz a mélyhűtőbe. Olvass még a témában
Mióta kiléptem a mókuskerékből, elhűlve nézem, ahogy a barátnőim épp kiégnek benne
„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel
5 jel, hogy egy találkozásnak több jelentősége van, mint gondolnád
Ezt hozza 2026. szeptember 26. a numerológia szerint: nagylelkűség és lelki beteljesülés

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






