Kiderült, hogy mégis káros a mikrohullámú sütő az egészségedre

Kiderült, hogy mégis káros a mikrohullámú sütő az egészségedre

Címlap / Életmód / Egészség / Kiderült, hogy mégis káros a mikrohullámú sütő az egészségedre

Sokszor hallottuk azt, hogy a mikrohullámú sütőben melegített ételek, italok mennyire károsak az egészségre. A legelső vizsgálatok óta tudják, hogy ez a fajta hullám károsítja a biológiai rendszereket, ezért megszabtak egy határértéket, mely országonként változó. A kérdés az, hogy érnek-e ezek a határértékek valamit, azaz, használhatjuk-e nyugodt lelkiismerettel a mikrot. Arra pedig felkaptam a fejem, hogy Svájcban és Franciaországban tilos reklámozni a mikrohullámú sütőket.

Kísérletek

A lausanne-i Biokémiai Intézetben és a wattenwill Környezetbiológiai Tanácsadó Intézetben kísérleteket végeztek. A nyolc, kísérletben résztvevő alany pár naponként megváltoztatott táplálékot kapott, egyik ciklusban egy biotermelőét, a másikban egy helyi cég ételeit, és így tovább.

Köztük volt egy olyan étrend, mely fagyasztott volt, és azt mikroban kellett felmelegíteni. Minden egyes étrend ciklus végén vért vettek, és érdekes megállapításra jutottak.

Az eredmények

Csökkent a hemoglobin – ami megköti az oxigént -, a HDL és az LDL koleszterin aránya felborult, és a limfociták – fehérvérsejt típus – száma drasztikusan csökkent.

Megállapították továbbá azt, hogy a mikrohullámnak kitett étel elfogyasztása beindíthatja a rákos burjánzást. A táplálékban tartózkodó fényérzékeny baktériumok segítségével azt is megállapították, hogy a mikrohullámú energia az étel útján tovább adódik az emberi sejteknek.

A sütőben marad?

A mikrohullámot a második világháborúban fejlesztették ki, és véletlenül jöttek rá, hogy fel lehet vele melegíteni az ételt, ugyanis az egyéb kísérletet végző orvos észrevette, hogy a mikrohullám közelében felmelegedett a szendvicse.

Az általános vélemény az, hogy a mikrohullám bent marad a mikrosütőben, ám ezt megcáfolni látszik az a tény, hogy a mikrohullám 10 méteres közelében rosszul lesznek azok, akiknek pacemaker-ük van.

VIDEO A legnyugodtabb kutyafajták

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»