Egy korábbi ismerősömmel a páros különélésről beszélgettünk, a mostani alkalommal pedig Ivettet faggattam ki, aki csaknem két évet élt egy mérgező kapcsolatban.
1. Állandóan reménykedsz
Ivett szerint az egyik leggyakoribb érzése a párkapcsolatában – a fájdalmas dühön és sértettségen túl – a reménykedés volt. Folyton elnyomta magában a rossz dolgokat, és megpróbálta megmagyarázni magának, hogy ő érti félre az egészet. Állandóan reménykedett, hogy valami történni fog, a szerelme meg fog változni, csak időt kell adnia maguknak ahhoz, hogy mindez megtörténjen végre.
„A legtöbb szenvedélyes szerelem nem indul egyszerűen, ezért folyton azzal biztattam magamat, hogy nekünk is csupán időre van szükségünk ahhoz, hogy összecsiszolódjunk. Ez persze csak ahhoz vezetett, hogy észrevétlenül elrohantak mellettünk a hónapok, én pedig csak gyűjtöttem és gyűjtöttem a mardosó sebeket.” Olvass még a témában
„Meg akarta mutatni, hogy van pénzünk” – Amikor a párod társadalmi osztályt akar ugrani, de te nem
Ha ebben a hónapban született, hetek alatt elfelejt – ha viszont ebben, még évek múlva is titokban téged keres a tömegben
„Megláttam, milyen pornót néz, és megértettem, miért nem akar szexelni velem” – Ezért halt el a vágy ezekben a házasságokban
„Ha azt mondja a lány, hogy NEM, akkor leállsz és kész.” – A férfiaknak fogalma sincs, mi a konszenzus
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






