Adventi csokor
Ezek az asztaldíszek akár egy elegáns vacsorán is megállják a helyüket, a gyerekek pedig imádni fogják, hogy egy ilyen komoly esemény előkészületeiből is kivehetik a részüket.
Válassz néhány tiszta, áttetsző üvegvázát. Ha ilyened nincs, használhatsz tiszta befőttesüveget is, a lényeg, hogy az üveg hibátlan és átlátszó legyen, mert ez a kristályos tisztaság adja meg a dísz eleganciáját.
Minden vázába kerüljön egy kis csokor néhány fenyőágból, és egy szál olyan virágból, amilyet be tudsz szerezni. Ha nincs is szezonjuk, a virágboltban ilyenkor is lehet mindenfélét kapni. Olvass még a témában
Kevés a virágfölded? 5 dolog, amit simán beszórhatsz a kaspó aljába
Nem tetszik a nappalid? Ez az első dolog, amit változtatnod kell rajta a lakberendezők szerint
Elképesztő, mit hoztak ki ezekből a pici fürdőszobákból!
7 zseniális lakberendezési megoldás, amivel stílusosan teheted kuckósabbá a teret
Persze, ilyenkor minden drágább, mint nyáron, de csak egy-egy szálra lesz szükséged minden vázába. A kis csokrokat kössétek össze és tegyétek őket az üvegekbe, majd az üvegekre kössetek arany színű szalagot.
A vázák közé elhelyezett gyertyák csillogóvá teszik az üvegeket, és romantikus hangulatot teremtenek.
Következő cikkünkBiztonságos vezetés szürkületkor és sötétben: tippek a jobb látás érdekébenSzámos közlekedési baleset azért történik, mert nem lát elég jól, aki a volánnál ül. A szemünk nehezen alkalmazkodik az éjszakai korlázott látási viszonyokhoz. Szürkületben vagy sötétségben a közlekedési útvonalakat fényszórók világítják meg, amelyek a szemet elvakítják, ezért csak árnyékszerű körvonalak látszanak. Elég, ha…Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






