Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Ha megvan benne a következő 3...

Ha megvan benne a következő 3 tulajdonság, kudarcra van ítélve a kapcsolatotok

2. Lekezelő

Sajnos gyakori, hogy a férfiak észre sem veszik, mennyire lekezelőek bizonyos kijelentésekkel, megnyilvánulásokkal,  a nők pedig hajlamosak szemet hunyni ezek felett a kapcsolatok indulásakor. Rosszul tesszük, hiszen épp az elején kell tisztázni, mit várunk el a másik féltől. Ennek hátterében persze az is állhat, hogy az illető egyszerűen úgy gondolja, ettől ő macsóbb, kívánatosabb lesz számodra – idővel viszont előbukkan a valódi kedves énje és levetkőzi a macsó-álcát.

Férfiak őszintén: mit látnak a feleségük arcán húsz év után

Ha viszont úgy tűnik, tulajdonságai között előkelő helyen szerepel a lekezelő magatartás, és nem érti, miért kellene leszoknia róla, akkor nem tervezhetsz vele hosszútávon.

Többek között azért, mert akárcsak a túlzásba vitt magabiztosság, úgy a lekezelő viselkedés is egyfajta egoizmusra enged következtetni, tehát ugyanazokkal a negatív következményekkel jár. Emellett minden bizonnyal te is inkább töltekezni szeretnél a kapcsolatodban, nem pedig attól tartani, vajon mivel fog újból megbántani, ha találkoztok. Másrészt gondolj bele: ha veled így viselkedik, a leendő gyermekeitekre is ez vár – márpedig egy gyermek elsősorban a szülőktől töltekezik önbizalomból és ha ez nincs meg, felnőtt korára súlyos önértékelési problémákkal találhatja szembe magát.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Penészes szilikon a zuhanyzóban? Az éjszakai hipós trükk
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.