Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Megszólalt a férfi, akinek a felesége a...

Megszólalt a férfi, akinek a felesége a Marsra megy, és nem tér már vissza

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Belőle celeb lett, de mit szól ehhez a férje?

Soniából kisebb fajta sztár lett, mióta a több ezer jelentkező közül a 100 potenciális, valóban Marsra utazó jelölt közé választották. Most azonban a 36 éves nő férje is nyilatkozott a Daily Mailnek, és elmondta, hogyan éli meg azt, hogy egy évtizeden belül búcsút kell vennie a feleségétől, és egyedül kell nevelnie gyermekeiket.

Jason Stanford „asztronauta feleségnek” nevezte magát, hiszen neje, és két fiának mostohaanyja jó eséllyel bekerül a Mars-programba. A tervek szerint – melyeket sok tudós illetett már kritikával, és sokan szkepticizmussal fogadtak – 2026-ban küldenek fel először 4 embert, hogy a Marson éljenek, ezt követően pedig két éves periódusokban küldenének újabb 4 lakót.

A pár jelenleg Virginiában él a férfi két fiával, a 13 éves Henry-vel és a 11 éves Hatcherrel, Jason pedig a saját elmondása szerint támogatja neje misszióját. „Ez egy nálam sokkal nagyobb dolog” – mondta. „Ez a dolog olyan egzisztenciális kérdéseket vet fel, amelyek súlyosabbak annál, mint hogy mennyire fog nekem hiányozni Sonia, emlékszem-e majd, hogy ki a vízvezeték-szerelőnk, vagy tudom-e, hogy hova írta fel a jelszavakat. Ha a misszió sikeres lesz, és egy kolóniát hozunk létre egy másik bolygón, az megváltoztatná az emberiség történelmét azzal, hogy a bolygón kívülre terjesztenénk a határainkat.”

Olvass még a témában

Sokan támadják, mert nőként hagyja hátra a családját

Jason arról is beszélt, hogy amíg a programba kerülő férfiakat arról kérdezgetik, hogy mit szól a feleségük, addig az ő nejét sokan támadják, amiért szerintük elhagyja a saját családját.

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/3
Következő»
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!