Játszópajtás
Az ötéves lányom egyedül volt a szobájában, de azt mondta, Eleonórával játszik. Többször is említette a következő hónapokban Eleonórát, de azt mondta, ő majd nemsokára „lejön.” Fogalmam sem volt, miről beszél, de ráhagytam. Egy nap közölte hogy, Eleonóra lejött. Pár nap múlva összefutottam a szomszéd párral, akik újszülött kisbabájukat hozták éppen haza. A baba neve Eleonóra volt.
A színek
A kislányom nem mászókázott a többi gyerekkel a játszótéren, hanem csak állt a szemét becsukva, arcát mosolyogva az ég felé fordítva. Amikor kérdeztem, mit csinál, azt mondta, hallgatja a színeket. Nem evett répát, mert azt mondta, a színe „hangosan kiált neki.”
Nagyon korán kezdett el zongorázni és hamarosan saját dalokat írt. Úgy játszott a hangszeren, hogy közben az üres falat bámulta boldogan: azt mondta, a hangokat hullámokként látja, amik a szivárvány minden színében vibrálnak. Az orvosok azt mondják, ez szinesztézia. Olvass még a témában
Ne csak a csillagokat nézd! Így derítem ki, milyen valójában a szállás – még nem ért csalódás
Bájosak, stílusosak és igazságosak: ezért szeretünk annyira a Mérlegek társaságában lenni
Ez az, amit mások gyakran félreértenek benned a csillagjegyed szerint
5 jel, hogy egy találkozásnak több jelentősége van, mint gondolnád
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






