Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 7 magyar, aki példakép lehetne

7 magyar, aki példakép lehetne

Nyugdíjemelés 2027: mennyivel nő a nyugdíj és mikor érkezik az emelt összeg

Selye János 1907-1982

Édesapja magyar, édesanyja osztrák volt. Komáromban nőtt fel. A stressz kutatójaként szerzett világhírt, 1936-ban jelent meg ebben a témában első publikációja.
1964-ben jelent meg magyarul Az életünk és a stressz című könyve, mely hatalmas siker lett. Komáromban egyetemet és gimnáziumot, Vácon szakközépiskolát neveztek el róla.

Flór Ferenc 1809-1871

Orvos, szakíró, honvéd alezredes, a ’48-49-es szabadságharcban a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának vezetője, az MTA levelező tagja volt. Orvosnövendékként koleraorvos volt Kalocsán. Orvosi disszertációját – elsőként – magyarul írta és védte meg. Címe: Kisdedápolás. A katonai egészségügyben új módszereket vezetett be, ilyen volt a kloroform használata.
Irányítása alatt szerveződtek a tábori kórházak, a hátországi beteg és rokkant ellátás. A gyógyszerhiány enyhítésére gyógyszert, műszert csempészett az országba, és kísérletet tett a magyarországi gyógyszer gyártás megszervezésére. A tavaszi hadjárat megindulásakor a honvédség korszerűen megszervezett katonai egészségügyi szolgálattal rendelkezett.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akinek a nyár vége váratlan bőséget tartogat
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.