A guarana egyre ismertebb „superfood” a világ minden táján, Sateré-Mawé őslakosai számára pedig különös jelentőséggel bír a gyümölcs.
Évszázadok óta fogyasztják
Manapság Maués-t a„guaraná földjének” nevezik, de a gyümölcs sokkal hamarabb itt volt, mint a város. A Sateré-Mawé őslakosok évezredek óta termelnek a guaranát a közeli ősi erdőkben. Az ő őseik voltak azok, akik nemesítették a fajt, megismerték annak tulajdonságait, és kitalálták a legjobb termesztési és feldolgozási technikákat.
A legelső írásos emlékek azonban csak 352 évvel ez előtt jelentek meg a guaranáról, amikor Sateré-Mawé először kapcsolatba lépett az európaiakkal. 1669-ben egy jezsuita pap, João Felipe Betendorf, aki a portugál korona által finanszírozott misszió során azon dolgozott, hogy „megnyissa az Amazonast a gazdaság számára”, írt egy „kis gyümölcsről, amelyet [a Sateré-Mawéiak] szárítanak és összetörnek, és abból bogyókat alkotnak, amelyeket úgy értékelnek, mint a fehérek az aranyat „.
A 18. századi portugál gyarmatosítók a guaranát a Sateré-Mawé legértékesebb cikkének írták le, amelyet akár fizetési eszközként is használni lehetett. A 19. század elejére a feljegyzések már az amazóniai gyümölcs intenzív kereskedelméről szólnak, egészen Bolíviáig, Argentínáig, sőt Európáig is eljutott a guarana, ahol a tudomány emberei „nagyra értékelték” azt az 1862-es londoni nemzetközi kiállításon.
A guaranával itthon jellemzően rúd alakú, feldolgozott élelmiszer formájában találkozhatsz: ezeket a szárított mag porából, keményítő hozzáadásával készítik. A guaranából készült élelmiszereket fogyasztják sportolók, fogyókúrázók, de használják az általános gyengeség kezelésére is, és noha alkalmazása alapvetően veszélytelen, magas koffeintartalmával mindenképpen érdemes számolni, mielőtt nagyobb mennyiségben fogyasztanád.