A lélek valósága az élet legfontosabb kérdései közé tartozik. Noha a vallások egyértelműnek veszik a létezését, honnan tudhatjuk, hogy tényleg van lelkünk? Új tudományos kísérletek sora segít válaszolt találni erre az ősi spirituális kérdésre.
A lélek meghatározása
A lélek eszméje össze van kötve a jövő életével, és a hitünkkel a halál utáni folyamatos létezésben. Azt mondják, hogy ez a végső animációs elv, amely szerint gondolkodunk és érezünk, de nem függünk a testtől. Sokan tudományos elemzés vagy elmélkedés nélkül következtetnek létezésére. Valóban, a születés és a halál rejtélyei, a tudat játéka az álmok alatt, és még a leggyakoribb mentális műveletek is – mint például a képzelet és az emlékezet – egy létfontosságú életerő létezését sugallják, ami a testtől függetlenül létezik.
A jelenlegi tudományos paradigma azonban nem ismeri fel az életnek ezt a spirituális dimenzióját.
Azt mondják, mi csak szén és néhány fehérje aktivitása vagyunk; egy ideig élünk és meghalunk.
Ehhez nincs szükség lélekre. De a biocentrizmus – egy új „minden elmélet” – megkérdőjelezi ezt a hagyományos, materialista valóságmodellt. Ez az elavult paradigma minden irányban oldhatatlan rejtélyekhez, végső soron irracionális elképzelésekhez vezet.
Természetesen a legtöbb spirituális ember a lelket határozottabbnak tekinti, mint a tudományos fogalmat. Egy személy, testtelen lényegének gondolják, és halhatatlannak, az anyagi létezésen túlmutatónak mondják. De amikor a tudósok a lélekről beszélnek (ha egyáltalán), azt általában materialista kontextusban teszik, vagy az elme költői szinonimájaként kezelik. Mindent, amit a „lélekről” tudni lehet, meg lehet tanulni az agy működésének tanulmányozásával. Véleményük szerint az idegtudomány az egyetlen tudományos ág, amely releváns a lélek megértéséhez.
Hagyományosan a tudomány elutasította a lelket, mint az emberi hit tárgyát, vagy pszichológiai fogalommá redukálta, amely befolyásolja a megfigyelhető természeti világ megismerését. Az „élet” és a „halál” kifejezések tehát nem mások, mint a „biológiai élet” és a „biológiai halál„ közös fogalmai. Az animációs elv egyszerűen a kémia és a fizika törvényei. Te (és az összes költő és filozófus, aki valaha élt) csak por vagy a Tejút galaxis magja körül.
Szubjektív tapasztalataink oka
Míg az idegtudomány óriási fejlődést ért el az agy működésének megvilágításában, továbbra is rejtély, hogy miért van szubjektív tapasztalatunk. A lélek problémája pontosan itt rejlik, az én természetének megértésében, a létező „én” -ben, amely érzi és éli az életet. De ez nem csak a biológia és a kognitív tudomány problémája, hanem maga az egész nyugati természetfilozófia.
Jelenlegi világnézetünk – az objektivitás és a naiv realizmus világa – kezd végzetes repedéseket mutatni.
Természetesen ez nem fog meglepni sok filozófust és más olvasót, akik olyan emberek műveit is ismeri, mint Platón, Szókratész és Kant, valamint Buddhát és más nagyszerű spirituális tanárokat, akik folyamatosan azon tűnődtek, hogy milyen kapcsolat van az univerzum és az emberi elme között.
Biocentrizmus és a lélek
A közelmúltban a biocentrizmus és más tudományos elméletek is elkezdték megkérdőjelezni a régi fizikai-kémiai paradigmát, és megfogalmaztak néhány nehéz kérdést az életről: Van-e lélek? Kiállja-e valami az idő próbáját?
Az élet és a tudat központi szerepet játszik a lét, a valóság és a kozmosz új szemléletében. Bár a jelenlegi tudományos paradigma azon a meggyőződésen alapul, hogy a világnak objektív, megfigyelőktől független léte van, a valódi kísérletek éppen az ellenkezőjét sugallják. Úgy gondoljuk, hogy az élet csak az atomok és részecskék tevékenysége, amelyek egy darabig körbeforognak, majd a semmibe szétoszlanak.
De ha életet adunk az egyenlethez, megmagyarázhatjuk a modern tudomány néhány fontos rejtvényét, beleértve a bizonytalanság elvét, a kuszaságot és az univerzumot formáló törvények finomhangolását.
Vegyük például a híres kétréses kísérletet. Amikor nézed, hogy egy részecske átmegy a lyukakon, golyószerűen viselkedik, átmegy az egyik vagy másik résen. De ha senki sem figyeli a részecskét, akkor egy hullám viselkedését mutatja, és egyszerre átmehet mindkét résen. Ez és más kísérletek azt mutatják, hogy a nem észlelt részecskék csak „valószínűségi hullámok” formájában léteznek, amint azt a nagy Nobel-díjas Max Born 1926-ban bemutatta.
Ezek statisztikai előrejelzések – nem más, mint valószínű eredmény. Amíg meg nem figyelik őket, nincs valódi létezésük. A kísérletek egyre világosabbá teszik, hogy a puszta tudás is elegendő ahhoz, hogy a lehetőség valósággá váljon.
A lélek tényleg létezhet
Sok tudós elutasítja e kísérletek következményeit, mert egészen a közelmúltig úgy gondolták, hogy ez a megfigyelőfüggő viselkedés a szubatomi világra korlátozódik. Ezt azonban a világ kutatói megkérdőjelezik. Egy fizikus csapat (Gerlich és mtsai, Nature Communications 2: 263, 2011) kimutatta, hogy a kvantum furcsaság az emberi léptékű világban is előfordul.
Hatalmas, legfeljebb 430 atomból álló vegyületeket tanulmányoztak, és megerősítették, hogy ez a furcsa kvantum viselkedés kiterjed a nagyobb világra is, amelyben élünk.
Fontos, hogy ez közvetlenül befolyásolja azt a kérdést, hogy az embereknek és más élőlényeknek van-e lelkük.
Ahogy Kant több mint 200 évvel ezelőtt rámutatott, minden, amit tapasztalunk – beleértve az általunk érzékelt színeket, érzeteket és tárgyakat – nem más, mint ábrázolások az elménkben.
A tér és az idő egyszerűen az elme eszközei az összes összeállításához. Most a tudósok halványan kezdik felismerni, hogy ezek a szabályok azok, amelyek lehetővé teszik a létezést.
Valójában a fenti kísérletek azt sugallják, hogy az objektumok csak akkor léteznek valós tulajdonságokkal, ha megfigyelik őket. Az eredmények nemcsak dacolnak klasszikus intuícióinkkal, hanem arra utalnak, hogy az elme egy része – a lélek – halhatatlan, és a téren és az időn kívül is létezik.