
Az eredmények
A vizsgált vegyületekből és elemekből egyértelműen az ózon volt a legnagyobb hatással a vizsgált alanyokra. 11 százalékos különbséget mutatott ahhoz képest, mennyi volt a légkörben. A szakértők szerint a légszennyezés sokkal többet nyomott a latban, mint az életkor, a rassz vagy az étrend. Azoknak, akik több ózonnak voltak kitéve napi szinten, sokkal kevésbé volt változatos a bélmikrobiomjuk, mint azoknak, akiket nem ért ennyi a gázból.
A kutatók szerint az lehet a helyzet, hogy az ózon megváltoztatja a bélrendszered „ízlését”, vagyis néhány baktériumot favorizálni fog a többihez képest. Emiatt ezek a baktériumok rendkívül elszaporodnak.
Mivel a mikrobiom nagyon sérülékeny, és muszáj, hogy a baktériumok pontosan a megfelelő arányban és mennyiségben legyenek meg az emésztőrendszeredben. Ez viszont szépen felboríthatja az egyensúlyt, ami azt eredményezi, hogy a mikrobiom egyoldalúbb, az emésztés pedig rosszabb lesz.
A szakértők most azon dolgoznak, hogy megismételhessék a kutatást nagyobb résztvevőszámmal, és igazán kicsi babákat is meg fognak figyelni. Ebből ugyanis rengeteg mindenre lehet következtetni, többek között arra is, hogy felnőve a gyerekek milyen bélmikrobiommal rendelkeznek. Olvass még a témában
A saját vállalkozás árnyoldala, amit csak akkor értesz meg, ha már benne vagy
Csak akkor jöttem rá, mennyire boldogtalanná tett a folytonos hajtás, amikor abbahagytam
Ezt hozza 2026. augusztus 13. a numerológia szerint: stabilitás és rendrakás
Miért üldöz a FOMO akkor is, ha teljes gázon pörgetem a nyaram?
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






