Az étkezések
Szerezzünk be egy fonott kiskosarat, és vezessük be, hogy vacsora, vagy hétvégi ebéd előtt mindenkinek bele kell raknia ebbe a kosárkába a mobilt. Ezt a szokást kiterjeszthetjük a vendégekre is.
Azzal, hogy átvisszük az összes mobilt egy másik helységbe, és egy vastagabb anyaggal – nagyságra, mint egy kenyérruha – azt a problémát is kiküszöbölhetjük, hogy a csengőhang hallatára pavlovi reflexszel ugorjon a tulajdonosa felvenni a telefont, vagy tűkön ülve, a vacsora végét türelmetlenül várva végig senyvedje a közösen eltöltött időt.
A tévé
Örök hiba, hogy a tévé folyamatosan megy a nappaliban. Ez többnyire eltereli egymásról a figyelmet, a kommunikáció napról napra szűkül a családon belül, míg egyszer csak azon vesszük észre magunkat, hogy ,,idegenek között” vagyunk.
Az alapzaj, amit a tévé ad, talán ahhoz kell, hogy kicsit felpörögjünk a fáradságos munka után, vagy az is lehet, hogy csak rossz szokás. A rádió sem megoldás, hiszen onnan is információk zuhannak az életterünkbe. Ezért inkább készítsünk cd-ket: külön pörgős és külön relaxációs zenékkel. Ha van kicsi gyerek a családban, akár mese cd-t is hallgathatunk.
Internet
Az emberek nagy százaléka, mielőtt elmegy aludni, és mielőtt elindul munkába, megnézi a közösségi oldalait, személyes e-maileit. Ez megakadályozza azt, hogy pár jó szót szóljunk egymáshoz lefekvés, vagy munkába indulás előtt. A közösségi oldalak odaszögezik az embereket a monitor elé. Ennek eredménye kialvatlanság és késés is lehet.
Ez a viselkedésminta már függőségnek minősül, szisztematikusan szoktassuk le magunkat erről. Gyerekeinknél úgy érhetünk célt, ha a szobájában az áramot kikapcsoljuk – ha van rá mód -, vagy egy a működéshez szükséges tartozékot magunkhoz veszünk. Eleinte nagy lesz az ellenkezés, de megéri.
Miért fontos, hogy drasztikusan korlátozzuk a modern eszközök használatát?
A válasz egyszerű. Mert lemaradunk egymás életéről. Nem csak az érdemi kommunikáció fontos, hanem az is, amikor csak egy légtérben vagyunk, és a ,,semmiről” beszélgetünk, belefeledkezünk gyerekünk nevetésébe, férjünk tekintetébe, megpihentetjük kicsit szemünket a kutyán, macskán, ahogy alszik.
Nem tűnnek fontosnak ezek a dolgok, pedig azok. Egymáshoz ,,szoktatnak” minket, kiismerjük egymást az apró mozdulatokat figyelve, ott találunk örömöt, ahol nem is gondoltuk volna – és egy idő után a kommunikáció is sokkal olajozottabb lesz.
Közös mozi, tévénézés?
Azt kell, hogy mondjam, zsákutca. Miért? Mert moziba kocsival megyünk, a gyerekek a hátsó ülésen fejhallgatóval hallgatják a zenét, a sofőrt – többnyire apát – leköti a városi forgalom, anya pedig hiába próbál csacsogni, nincs rá érdemi ,,vevő”.
A moziba érve többnyire mindenki azzal lesz elfoglalva, hogy milyen üdítőt vegyen, ha pedig előbb érnek oda, mint az előadás kezdete, csak annyit tudnak tenni, hogy egy kommunikációt zavaró háttérzene alatt, a tömegben, jobb esetben kettesével megosztva nézegetik a kirakatokat. A tévénézéssel is hasonló a probléma: nem egymásra, hanem a tévéműsorra koncentrálnak a családtagok.
Feltöltődés és pihenés
Ilyen, és ehhez hasonló programok csak azoknak a családoknak valók, akik egymásra is szakítanak elég időt, a mozizás, tévézés csak alkalmankénti, és nem a közösen eltöltött idő pótlására szolgáló eszköz.
A korszerű eszközök megkönnyítik ugyan a mindennapokban az ügyek intézését, de a munkahelyi és egyéb problémák ezeken az eszközökön keresztül szivárognak be a családi életbe, aminek elsődleges célja a megérdemelt pihenés, feltöltődés lenne.