Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / A legjobb kiállítások 2017 tavaszára

A legjobb kiállítások 2017 tavaszára

Színekre hangolva, Iparművészeti Múzeum, június 11-ig

Még idén nyárig látható az Iparművészeti Múzeum legszínesebb kiállítása, így ha eddig kihagytad, itt az ideje annak, hogy pótold.

3 csillagjegy, akinek összeáll a kép egy ismerőséről

A tárlat a zöld – kék – piros színek köré szerveződik, melynek három termében mintegy 400 iparművészeti tárgy – főként kerámia, textil, bútor és ötvösmű – kerül bemutatásra.

A tárgyak színek szerinti rendezésének gondolata hasonló a Ludwig Múzeum keleti-nyugati elrendezéséhez, tehát a célja, hogy új összefüggésekben mutassa meg a múzeum műtárgyait, hogy a tárgyak jelentésének új aspektusát ismertessék meg.

Olvass még a témában

Következő cikkünkSosem gondoltál volna rá, pedig ilyen színű kanapét akarsz: egy méltatlanul elfeledett árnyalatAz egyik oka, hogy nagyon szeretem a munkámat az, hogy folyton belefutok valami érdekes dologba. Ez néha valami egészen apró dolog is lehet, például egy szín, aminek a használatára korábban nem gondoltam. Zöld kanapét például korábban sosem képzeltem el a nappalimba, de ez most egy csapásra megváltozott. Véletlenül bukkantam…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző
Az Otthon rovat legjobbjai minden szerdán a postaládádban

Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.