Harakiri
A főnököm rámírt, hogy beteg az egyik kolléga, be tudok-e menni dolgozni, én meg azt válaszoltam neki, hogy „Ha megint ez van, megölöm magam.” A másik csetablakban ugyanis a barátnőmmel értekeztem a húgyúti fertőzésemről.
Judit
Egy céges bulira eljött az egyik volt felettesünk is, akit alig ismertem meg, annyi kiló szaladt fel rá. „Jézusom, Judit hogy meghízott!” – akartam küldeni Janka kolléganőmnek. Amikor már eltelt félóra és Janka még mindig nem válaszolt, ránéztem a telefonomra és akkor láttam, hogy magának Juditnak ment el az üzenet és már el is olvasta. Lehajtott, pipacsvörös fejjel szaladtam a ruhatárba a kabátomért, majd egyenesen haza. Juditot azóta sem láttam, de legalább Janka jót röhögött a sztorin.
Következő cikkünk5 meseszép horvát sziget, ahova egyszer el kell mennedLehet, hogy furcsa, de nekem Horvátország egészen a tavalyi nyárig kimaradt az életemből. Akkor azonban úgy gondoltuk, épp ideje egy kicsit ellátogatni ebbe a csodás országba, ami autóval is könnyen megközelíthető. Szuper élmény volt, nem bántuk meg, hogy egy csendes szigetet, Murtert választottuk úti célul. Összegyűjtöttem…Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






