A vad szelek által borzolt és télen mély porhóba borított Rishiri távoli szigete Japán északnyugati csücskénél a síelők egyik rejtett paradicsoma.
„Itt szinte mindig fúj a szél” – magyarázta Toshiya Watanabe a BBC újságírójának. Toshiya Rishiriben, Hokkaido legészaknyugatibb szigetén született, amely önmagában Japán legészakibb fő szigete. Feleségével, Maki Watanabe-vel együtt tulajdonosai a Rera Mosir vendégházat, amelynek neve a bennszülött ainu nép, Rishiri ősi lakosai nyelvén azt jelenti, hogy „a szél tartománya”. A sziget közepén magasodik a Rishiri-hegy, egy szunnyadó vulkán és a sziget impozáns magányos csúcsa.
A magas sziget csodás domborzata
„Rishiri igazi szépsége abban rejlik, hogy nem olyan tökéletes, mint a Fuji-hegy. A szél nem tudja csak úgy körbefutni. Valójában itt sok hegy van egybe csomagolva, és ha tudod, hol keresd, mindig találsz menedéket, és természetesen a világ legjobb porhavát” -magyarázza.
Ainul a Rishiri jelentése „magas sziget”, és a helyiek ukishimaként, „úszó szigetként” is emlegetik. Nem véletlenül. A közvetlenül a tengerből 1721 méter magasan emelkedő Rishiri első pillantásra szinte oda nem illőnek tűnt, mintha egyetlen hegy elsodródott volna egy nagyobb vonulattól, és ott maradt volna az óceán közepén. Közelebbről megfigyelve kúpos alakját valóban megtörik a makulátlan fehér hóval borított meredek gerincek és vízmosások. Ezek pedig éles ellentétben állnak a partjaihoz csapódó sötétzöld tengerrel.
„Az ainu nevek megértése sokat elárul egy helyről, és arról, hogy az ainuk mit gondoltak róla” – magyarázza Ayami Saga, egy wakkanai helyi. „Maga Wakkanai az ainu „Yam-wakka-nay”-ról kapta a nevét, ami azt jelenti, hogy „hideg vizű folyó”.
A lebegő hegy szigetének lakói egyre fogyatkoznak
A halászat több mint fél évszázada a sziget gazdaságának gerince. Toshiya családja az 1940-es években költözött Rishiribe Japán szárazföldjéről, amikor nagyapja a virágzó kombu üzletből akart megélni. Akkoriban Rishiri lakossága a csúcson járt, és közel 20 000 ember élt a szigeten, akiknek többsége a bőségesen megtalálható hering halászatából élt.
Napjainkban a csökkenő halállomány, a népesség elöregedése és a gazdasági lehetőségek hiánya a téli szezonban arra készteti a legtöbb fiatalt, hogy olyan nagyvárosokban keresgéljen vagyont, mint Szapporo (Hokkaido fővárosa) vagy Tokió. Emiatt mára alig több mint 5000, főként idős lakos maradt hátra a szigeten.
Toshiya az egyetlen idegenvezető, aki egész évben él a szigeten, és 2004 óta kínál természetjárásokat nyáron és télen egyaránt. Rishiri sívezetőként töltött első évében Toyishának csak néhány téli vendége volt. A következő évben sem sok érkezett.
Azonban minden látogató a feneketlen porhó varázslatos országának meséivel tért haza, amelyet viharos tengerek és jeges szelek óvtak a könnyű megközelíthetőségű síkalandokra és a síterepekben rejlő természet árucikkéire éhes tömegek behatolásától.
2019-re, közvetlenül a Covid-19 világjárvány előtt, a Rera Mosir 25 ágya a tél nagy részében foglalt volt. „Most két további idegenvezetőt alkalmazunk, hogy segítsük a vendégeinket, köztük hivatásos síelőket, kihozni a hegyekbe, és egy embert, aki segít nekem a vendégházban.”