Az erdők bolygónk legszentebb helyei, a bennük álló fák méltóságot sugárzó lények, akik áhítattal töltenek el. Én úgy vélem, hogy egy élet akkor kiteljesedett igazán, amikor az élőlény miközben végrehajtja a saját, „személyes” küldetéseit, egyúttal a társai felé is sugároz valami jót, értéket szolgáltat.
Szerintem a fákra minden feltétel igaz, mivel az önfenntartásukon túl sok-sok különféle lénnyel tesznek jót, támogatják egymást, élőhelyet és táplálékot biztosítanak, valamint éltető oxigénnel látják el a Földet.
Elvárható lenne, hogy az ember legalább ilyen mértékben vigyázzon rájuk és segítse az életben maradásukat. Hajlamosak vagyunk azonban megfeledkezni róla, hogy mi sokkal inkább függünk a létüktől, mint ők a miénktől. Mennyivel jobb lenne harmonikusabb együttélésre törekedni velük. Hálásak lehetünk, hogy még van néhány „érzékenyebb” nép által őrzött, lélegzetelállítóan zöld szeglete a világnak:
A természetimádók édenkertje
A legháborítatlanabbnak tűnő természetet Finnországban fedezhetjük fel. Európában itt található a legnagyobb kiterjedésű erdő. Huszonhárom millió hektáron, vagyis a terület több mint 74%-án élnek fák, nem túl változatos összetételben, főleg tűlevelűek és nyír. A tízezer tó országának – ahol az utolsó jégkorszak lassan mozgó jégtömege alaposan lekoptatva a sziklákat rengeteg medret faragott – 40 kisebb nemzeti parkja a biológiai sokféleséget vonultatja fel a látogatóknak.
A finnek saját bevallásuk szerint nagyon meghitt kapcsolatban élnek a természettel, szívesen időznek kint, sétálnak, síelnek. Ezt az is elősegíti, hogy a városiak számára általában könnyen megközelíthetők és bejárhatók a zöldterületek.
A jelenlegi helyzet a tudatosságuknak és a szakszerű bánásmódnak köszönhető, mivel a helyi gazdák nagyon szigorú erdőgazdálkodási szabályokat betartva kezelik az erdőket, melyeknek csupán 8 %-a élvez védelmet. Rendkívül liberális a hozzáállásuk, mert mindenki számára szabad hozzáférést biztosítanak a tulajdonosok. A helyiek és a turisták is szabadon bejárhatják a rengeteget, és akár kempingezhetnek is ott.
A legelső és a legidősebb
Svédország területének közel kétharmadát erdőségek borítják, északon fenyők, míg a déli részen a lombhullató fák a jellemzőbbek. Dalarna megyében él a világ legidősebb fája, az Old Tjikko névre hallgató lucfenyő. A jelenlegi törzse ugyan csak néhányszáz éves lehet, viszont radiokarbon- kormeghatározás során kiderült, hogy a gyökérzete kb. 9550 éves.
Az európai országok közül elsőként itt alapítottak nemzeti parkot 1909- ben, és máig 30 területet helyeztek ilyen módon biztonságba. 1996- ban az UNESCO a számiknak otthont adó Lappföldet természeti és kulturális örökséggé nyilvánította.
A skandináv országokban hagyománya van a szabadban eltöltött idő élvezetének.
Ezt hivatott sugallni a „friluftsliv” kifejezés is, amit először Henrik Ibsen kezdett népszerűsíteni 1850-ben és a természetben eltöltött idő szellemi és fizikai jóléthez fűződő értékét jelentette. Ez élő tradíció, amit a napjainkban is ápolnak, mivel beléjük ivódott, és fontos részét képezi az életüknek a növényzetben, az erdőkben és a tavak látványában való gyönyörködés.
Gyakran még a munkaadók is arra ösztönzik a dolgozóikat, hogy minél több időt töltsenek el a szabad levegőn. A munkaadók haladó szemlélete megnyilvánul a rugalmas munkaidő gyakorlatában. Egészen konkrétan a dolgozók akkor mehetnek „levegőzni”, amikor csak akarnak, cserében a lehető legjobb minőségű munkát várják el tőlük. Azonban ott ez is természetes, mert szorgalmasan – néha túlzásba is esve – dolgoznak és lojálisak a munkaadójukhoz.
Az erdőterápia szülőföldje
Az erdőfürdő gondolata Japánban gyökerezik, ahol a kultúrában, a vallásban, és a hétköznapi gondolkodásmódban is fontos szerepet tölt be a természet szeretete és óvása. A hivatalos vallásaik szerint az erdőkben laknak az istenek. A mesevilágukban bizonyos kodamákról találhatunk említést, akik a fákban lakó természeti istenségek. A kodamák lakhelyéül szolgáló fákat különösképpen védték, mert a fa kivágása a pusztulásához vezetett, és aki kivágott egy ilyen növényt, az átkozott lett.
A több mint 3900 darabból álló szigetország területének kétharmadát erdő borítja, ami a lakosság számára különleges jelentőséggel bír.
Fontosabbnak tartják ezen értékek megőrzését, mint kipusztítani és épületeket ültetni a fák helyére. Különös kettőség mutatkozik meg abban, ahogy ezt a helyzetet kezelik, mivel egyrészt ott vannak a nyüzsgő városok szűkös személyes térrel, viszont ellenpontként káprázatos, buja vidékeken tölthetik a szabadidejüket.
Még a világ egyik legzsúfoltabb nagyvárosa, Tokió is gyönyörű kertekkel, parkokkal áll a felüdülni vágyók rendelkezésére, mégha csak egy rövid ebédidőről is legyen szó. Az élet minden területén igyekeznek összhangban maradni a természettel és nagyon közeli kapcsoltot ápolni vele, habár ez a lakhely miatt olykor inkább csak lelki minőségű.