Visszajelzésekre mindenkinek szüksége van, és a munkahely az a terület, ahol ennek a megléte pénzügyi érdek. Sajnos akadhatnak olyan beosztottak vagy kollégák, akik még a legfinomabban megfogalmazott, tényleg építő jellegű kritikát sem veszik jó néven, holott szükség lenne rá, hogy a tudomásukra hozd a gyengeségüket. Ehhez adunk most néhány tippet.
Aki a szívére veszi
A racionális kritikára adott érzelmi válasz rendkívül gyakori, s látszólag az egyetlen fegyver ellene, ha az ember a visszajelzés elhallgatásával próbálja megúszni.
Nem nehéz megérteni, hogy miért: bizonyára magad is tapasztaltad már, milyen érzés, amikor a lelkedet is kiteszed valamiért, és végül megkapod, hogy az sem volt elég.
Amennyiben a kritizáló oldaláról van dolgod ilyen reakcióval, először is vizsgáld meg: rendkívüli esetről van szó, vagy pedig az illető mindig ezt csinálja?
Nagy hiba ilyenkor kihátrálva semmissé tenni a kritikádat. A legjobb döntés, ha átteszitek a megbeszélést egy másik napra, hátha jobb passzban lesz a címzett, és legalább mindketten felkészülhettek a lehetséges forgatókönyvekre.
Hangsúlyozd majd, hogy a fejlődés közös érdeketek, amihez mindenképpen szükség van az ő gyenge pontjainak felismeréséhez!
Aki visszatámad
Nem minden érzelmi válasz egyforma. Azoké például külön kategória, akik vallják, hogy a legjobb védekezés a támadás.
Tipikus, hogy ha valakivel közlöd: kifogásolható munkát adott ki a kezéből, akkor felhoz valamilyen indokot, miért nem volt lehetősége ennél jobbra – és a körülményekért nyilván a cég a hibás, esetleg akár te magad.
Az örökzöld „De hát én semmi rosszat nem csináltam!” méltó válasza valahogy így hangzik: „Értem, miért döntöttél akkor így, ám az irányelveink megkövetelik, hogy ekképp kezeljük a helyzetet.”
Mivel az érintettek gyakran zsigerből feltételezik, hogy csak kipécézted őket, fontos a tudtukra adnod, hogy ez az egész nem személyes indíttatásról szól, hanem a munkáról és a profizmusról.
Aki nem érti
Meghallgatja a kritikádat, rábólint, sőt meg is köszöni a visszajelzést – de aztán még egyszer elköveti ugyanazt a hibát. Vagy kétszer.
Neked pedig fogalmad sincs, miért. Jó kérdés, hogy ilyenkor vajon a szövegértési készséggel van-e probléma, vagy az intelmedet az illető tudatosan visszautasította.
Mivel mindenkitől jogosan várhatod el, hogy akár kollegiális viszonyban, akár főnök-beosztott nexusban adjon a véleményedre, ennek sorozatos megismétlődésekor gondolkodj el rajta: minden szakmai tudását figyelembe véve szükséged van-e egy ilyen emberre.
Ha példákkal alátámasztva, részletesen elmagyarázva sem sikerül célt érned valakinél a kritikáddal, figyeld meg, másnak a szavait vajon megfogadja-e. Amennyiben nem, a tekintélyeddel semmi gond, az ő értelmi képességeivel azonban már lehet…
Aki máshoz szalad
Gyerekként szinte mindenkiben megvan a reflex, hogy negatív kritika esetén odarohanjon valakihez, aki semmissé teszi a fájó szavakat – akár egy határozott kijelentéssel, akár csak simogatással.
Az ingatag önbizalommal élő felnőtteknél ugyancsak gyakori valami hasonló.
Minden munkahelyen akad olyan ember, aki a „képzeld, miért gorombított le az a szemét XY” sóhajtozással megy oda máshoz, és nyilván azt várja, hogy a frissen beavatott harmadik fél a kritika megfogalmazójának démonizálásával mellé álljon.
Az ilyenkor gyakori ferdítés lehet a legnagyobb ellenséged, hiszen a sértődött alkalmazott vagy kolléga olyan szavakat is a szádba adhat, amelyek igazából sohasem hangzottak el.
A problémát könnyedén kiiktathatod, ha párosával adsz visszajelzést az embereknek, vagy pedig csoportos meeting keretein belül. Így nem kell majd magyaráznod, mit és miért mondtál – ott lesznek rá a tanúk.
Aki meg sem hallja
Hosszan tervezgetted, hogyan hozd az illető tudomására az építő jellegű kritikádat, és sikeresen elő is adtad… vagy talán mégsem olyan sikeresen, hiszen ő fapofával révedt a semmibe utána, s benned felmerült a kérdés, hogy talán üzbégül adtad elő a mondandódat.
Ez a tudati elhárító mechanizmus elég gyakori: az érintett úgy próbálja megúszni a stresszt, hogy egyszerűen letagadja a forrásának létezését saját maga előtt.
A válaszból és a testbeszédből – pontosabban azok hiányából – ilyenkor nem derítheted ki, célba ért-e az üzenet. A jövő zenéje, tehát türelmesnek kell lenned. Jó stratégia, ha próbálod oldani a kritika okozta feszültséget, például előtte a pozitívumok kiemelésével.
Neked volt már kritikusként kellemetlen élményed? Meséld el kommentben!
