A világjárvány múlandóban – csak a szorongásunk a régi

Címlap / Életmód / Lélek / A világjárvány múlandóban – csak a szorongásunk a régi / 2. oldal

A világjárvány múlandóban – csak a szorongásunk a régi

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Viselkedésterápia

A világba történő visszatéréshez fontos a fokozatosság. Seth maga is napról-napra, hétről-hétre egyre több olyan tevékenységet vezetett vissza az életébe, ami korábban természetes volt. Ezt egyrészt a fizikai problémái is megkövetelték, másrészt így tudott elmozdulni a depressziójából.

Olyan tevékenységeket választott, amik örömet okoztak neki, amik élvezetesek voltak számára és teljesítményérzetet is magukkal hoztak. A szakértő elmondása szerint ekkoriban kezdett kertészkedni – ez az időtöltés teljesen veszélytelen, de újdonságot jelentett és egyúttal sikerérzetet is, ráadásul rendkívül élvezte. Ezek azok az érzések, amik hiányoznak a depressziós állapotokból. 

Keresd a békét

Seth szerint nem hasznos, ha mindenáron boldogságot próbálunk magunkra erőltetni, azonban nagyon sokat segít, ha elengedjük a magunkról és úgy általában a világról alkotott negatív véleményünket, valamint az előítéleteinket.

Olvass még a témában

Sajnos szinte mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy ismeretlenül is ítélkezzünk, vagy éppen túl szigorúak legyünk másokkal, magunkkal. Ha ezen sikerül akár csak kicsit is úrrá lenni, akkor egyre közelebb kerülünk a belső békéhez – és ez minden esetben független lesz a külső körülményeinktől. 

Lelki béke megtalálása

Lélegezz

Ha úgy érzed, oldanod kell a feszültséget, még pedig minél előbb, a legjobb, ha leülsz egy csendes szobában csukott szemmel. Vegyél három lassú, nyugtató lélegzet, amit úgy fújsz ki, hogy közben ötig számolsz – ez máris ellazít.

Ha úgy érzed, a gyakorlat nem volt elég, szorítsd ökölbe a kezedet, amennyire csak bírod, majd hagyd, hogy teljesen ellazuljon. Ezt a teljes rutint ismételd meg néhányszor és meglátod, sokkal jobban leszel!

Mindenki életében van valami, amire vágyik, de nem meri megtenni a cél felé vezető kezdőlépéseket.

Sokan attól tartanak, hogy nem lesznek elég jók, egyszerűen félnek, hogy elrontják. Ezek a kezdőlépések most nem olyan volumenű dolgokra vonatkoznak, mint szerelmet vallani a titkos jelöltnek, vagy éppen megpályázni egy magas beosztást. Sokkal inkább olyanokra, mint félelem nélkül találkozni a barátokkal, vagy éppen nyaralást foglalni, eljárni edzeni. A lényeg azonban most is az, hogy fokozatosan, lassan, de elkezdjük változtatni. 

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.