Bár a filmművészet és az irodalom kiemelkedő alkotásai sokszor épp attól igazán hatásosak és feledhetetlenek, mert nem próbálják szépíteni a valóságot, vagyis nem törekednek a happy endre, a magam részéről sajnos továbbra is vágyom rá, hogy az általam kedvelt főhősök megtalálják a boldogságot. Összegyűjtöttem néhány filmet és könyvet, amik bárcsak máshogy végződtek volna.
3/5 Kemény motorosok – Sons of anarchy
A sorozat rajongói – köztük én is – valószínűleg sosem fogják kiheverni a hét évados széria utolsó két évadának eseményeit. A kaliforniai motoros banda története tele volt remek karakterekkel, izgalmas fordulatokkal, szuper akciójelenetekkel és persze gyönyörű motorokkal.
A főhős, Jax Teller (Charlie Hunnam) fiatal karaktere folyamatosan morális dilemmával küzdött az első évadokban, hiszen szerette volna megtartani szeretett klubját, de félt, hogy a testvériesség helyett már csak a kapzsiság vezényli őket. Az ő jellemfejlődésében bízva reménykedtem abban, hogy ha happy end nem is, de egyfajta elfogadható végkifejlet létezik ebből a helyzetből.
Az már pár rész után kiderült, hogy itt bizony egyetlen karakter hosszú szerepeltetésében sem lehetünk biztosak, hiszen a bandaháborúk olykor véres bosszúhoz vezettek. Az írók sokáig elkényeztettek minket és kedvenceink 4-5 évadon át velünk voltak. Az utolsó két évad azonban igazi ámokfutásba fordult át, amit reménykedve követtem ugyan, de végig azt kívántam, hogy bárcsak abbahagytam volna néhány évaddal korábban!
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!