Életmód / Egészség

Ez a koffeintúladagolás legegyértelműbb jele: vedd észre időben

Szorongás

Nem csak testi, de lelki következményei is lehetnek a túl sok koffein fogyasztásának.

A tested úgy reagál a koffeinre, hogy felpörgeti a szívverésed, élénkíti az érzékszerveidet, felpumpálja az adrenalinszintedet, aminek egyenes következménye lehet az, hogy a tested lesokkolódik, és az agyadnak olyan jeleket ad, amitől szorongani kezd.

Ez már csak azért is rossz, mert általában azért isszuk a kávét, hogy jobban teljesítsünk a munkahelyen vagy az iskolában – ez szorongva pedig aligha fog bekövetkezni.

Összezavarodott beszéd

Mivel a szervezeted hiperüzemmódba kapcsol a túl sok koffeinnek köszönhetően, előfordul, hogy az agyad gyorsabban jár, mint ahogyan képes szavakká formálni a gondolatokat. Ez persze nem azt jelenti, hogy értelmetlen és összezavarodott motyogással válaszolsz majd mindenre, hanem azt, hogy néha belekeveredsz egy-egy mondatba, vagy elfelejted, mit akartál mondani.

Lehet, hogy te észre sem veszed, csak azok, akik hallgatnak. Az is lehetséges következmény, hogy elkezdesz hadarni, és nem igazán érteni, mit akarsz mondani – ez persze csak akkor fura, ha egyébként lassan szoktál beszélni.

Hasmenés

Aki reggel kávézik, valószínűleg ügyesen kikövetkeztette már, hogy a koffein nagyon jó hashajtó hatású.

Ami egy, maximum két adagnál még hasznos tulajdonság, az egy erős koffein-túladagolásnál nagyon veszélyes dolog is lehet, és intenzív hasmenést okozhat, akár napokig.

Ez különösen a dehidratáció miatt lehet problémás (ilyenkor nagyon sok vizet veszít a szervezet), valamint azok számára, akik fogamzásgátlót szednek, hiszen ilyenkor csökkenhet a gyógyszer hatása.

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást

    Bien.hu

    FREE
    VIEW