A mai napig, ha Columbo feltűnik a tévéképernyőn, legszívesebben nem kapcsolnék tovább akkor sem, ha éppen más dolgom van. A maga módján nagyszerű és szerethető, ezért mindig ragaszkodni fogok hozzá, de azt is látom, hogy a modern világunkban már többségében egészen más dolgokkal kápráztat el minket egy igazán jó krimi.
Az pedig, hogy olyan nagyszerű magyar szerzők munkásságából is válogathatunk, ha egy jó krimire vágyunk, mint Ludányi Bettina, még eggyel több okot ad arra, hogy biztosra vegyem, bűnügyi történetekbe belemélyedni ma is nagyszerű élményt adhat. Sőt, manapság talán még többet is, mint az elsőre hinnénk. De hogy mitől is olyan izgalmas és egyszerre rejtélyes valójában egy igazán jó, modern krimi, annak már maga Ludányi Bettina írónő segített utánajárnom.
Mi kell ahhoz szerinted, hogy egy olvasót megfogjon egy teljes mértékig kitalált krimi?
Tapasztalatom szerint az olvasók szeretik, ha betekinthetnek a nyomozás részleteibe: például hogyan mutatják ki akár a feltakarított vérnyomokat, hol és milyen bizonyítékokat sikerül a nyomozónak előkerítenie, mire figyelnek egy kihallgatásnál, mi alapján kérhetnek engedélyt egy házkutatáshoz, hogyan zajlik egy boncolás, mire figyel az orvosszakértő stb. Mindemellett érdekes tény, hogy szeretnek belelátni az elkövetők fejébe is. Az olvasónak mindig kell egy magyarázat, hogy miért történt az, ami. Ennélfogva a pszichológiai tények tálalása is tovább fokozhatja az olvasóélményt, vagyis azt, hogy: miként lett valakiből az, aki… gyilkos, ámokfutó, zaklató, bántalmazó stb.
Illetve ott vannak a titkok, a csavarok, a szálak összekuszálása. Tehát nem mindegy, hogyan vezeti az író a történetet, és hogyan tárja fel az olvasók előtt a rejtélyeket. Itt említeném meg például a filmeknél, sorozatoknál is gyakran alkalmazott open loopot. A magyar fordítása kb. nyitott hurok vagy nyílt hurok, ami tulajdonképpen a fejezetek végén nagyon jól alkalmazható technika. Például, amikor a nyomozó meglát valamit, és az olvasó csak a reakcióval találkozik, de az író nem jegyzi le rögtön, mi is ragadta meg a főhős figyelmét.
Megdöbbent, kiakadt, erre nem számított, de hogy mire… az tulajdonképpen nyitva marad a következő fejezetig, vagy váltott szemszög esetén akár még tovább. Vagy a nyomozó épp kap egy hívást, és azt „látjuk” olvasóként, hogyan reagál, de azt nem, hogy mire reagál így. Szóval a tálalás is nagyon fontos. Mindemellett persze a témaválasztást is fontos, hiszen mindig vannak olyan örökzöldek vagy épp újdonságok, amelyek jobban érdeklik a közönséget.
Hogy látod, milyen töltetet adhat egy kriminek az, ha valós eseményeken alapszik?
Izgalmasabb, érdekesebb, megdöbbentőbb. Mintha mélyebben érintené az embereket a tény, hogy igen, ilyesmi tényleg megtörténhet… Nyilván egy fiktív kriminek is lehet elég sok valóságalapja, ám egy igaz történet mégis más. Abszolút van hozzáadott értéke egy történethez. Régebben esett meg velem, és bár filmről van szó, az élmény mégis idevág. Egy krimi volt, viszont a címére már nem emlékszem. A lényeg, hogy a végére totál lesokkolt a történet, ám amikor kiírták, hogy valós eseményeken alapszik, valahogy még inkább megérintett.
Téged milyen dolgok inspiráltak leginkább az eddigi krimijeid megírásakor?
Rengeteg inspirációt merítek a pszichológia tudományából. Nagyon szeretem. Bár krimiket és lélektani történeteket írok, nálam nagy hangsúly van a valós tartalmi részeken, magyarázatokon. Rengeteg kutatómunkát végzek, ami újabbnál újabb ötleteket ad. Ezért gyakran megesik, hogy előbb a téma van meg, utána íródik köré a történet. Mindemellett egyes részekben persze megjelennek saját tapasztalatok is – gondolok itt a lélek mélységeibe nyúló monológokra.
Ha nagyon egyszerűen akarnék fogalmazni, azt mondanám: amilyen téma épp foglalkoztat – akár érdeklődés tekintetében, akár a saját önismereti fejlődésemben – az jelenik meg a könyvekben is.
A te történeteid közül hogy tapasztaltad, melyek állnak a legközelebb az olvasók szívéhez?
Van egy könyvem, aminek az a címe, hogy Festménybe zárt lelkek. Van benne nyomozás, ugyanakkor mélylélektan is, illetve a történet egyik alapvető ismertetőjegye, hogy a gyilkos kiléte az elejétől fogva nem titok. Meglehetősen véres, olykor komor hangulatú sztori, mégis ezt kedvelik a legjobban. Előtte a korábban megjelent Kettőnk titka (Függőség-sorozat I. rész) volt a kedvenc, ami a függőség lélektanát járja körül, ám a Festménybe zárt lelkek hamar letaszította a trónról.
Ami a legérdekesebb ebben a könyvben: nagyon sok olvasóm írta, hogy megkedvelte a gyilkost. Nem azért, amit tett, nyilván, hanem a személye miatt. Ő ugyanis egy teljesen „normális” és körültekintő ember a hétköznapokban – egészen addig, amíg le nem megy a nap. Értelmes gondolatai, jó meglátásai vannak, emiatt sokak kedvence lett. A drámai lezárás pedig szintén nagyon megragadt az olvasókban.
Mennyire fontos szerinted, hogy az olvasók a regényíró életéről is többet tudjanak, és mi az, amit te mindenkinek szívesen elárulsz magadról?
Azt vettem észre, hogy az olvasók szeretnek tudni rólunk, és tulajdonképpen én is szeretek tudni róluk. Nyilván van ebben egy egészséges határ. Én sem teregetek ki mindent, ugyanakkor vannak olyan lelki fejlődési útjaim, amelyekről szívesen beszélek, mert segítség lehet másoknak is. Aki ismer, az tudja, milyen közvetlen vagyok. Ez egyszerűen jön belőlem. Szeretek nyitni az olvasók felé, és mindig nagyon megdöbbenek, amikor ezen megdöbbennek, mert sok író elérhetetlen számukra.
Tudatosan vagy tudattalanul piedesztálra emelnek minket, pedig ugyanolyan emberek vagyunk. A különbség annyi, hogy a mi szuperképességünk az írás, de mindenki másnak is van szuperképessége. Minden embernek. Szóval én ebben hiszek, ezt vallom, és ezt szeretem erősíteni az olvasóimban is.
Mit tanácsolnál azoknak, akik most keresgélnek új, izgalmas történetek után, mire figyeljenek?
A „hívásra”. Arra, ha megszólítja őket egy borító, egy fülszöveg, egy visszajelzés egy adott könyvről. Szerintem ez sosem véletlen. Én azt szoktam mondani, hogy ha egyetlen mondat is van a regényeimben, ami hozzáad valamit az olvasók életéhez, már megérte. Nyilván a szórakoztató irodalmat képviselem, és azért írok, hogy szórakoztassak. Egyrészt.
Másrészt viszont azt vallom, hogy rengeteget tanulhatunk egy-egy történetből. Lehetnek felismeréseink a saját életünkre vetítve, kaphatunk megerősítést, vagy egyszerűen csak belefutunk egy mondatba, ami valamiért betalál. Nem is biztos, hogy tudjuk, miért, de jó érzéssel tölt el.
A másik pedig az, hogy legyenek nyitottak. Többször hangzott már el az a mondat olvasók szájából: „alapvetően nem szeretem a krimit/nem olvasok krimit, de… a te könyved…”. Ez is azt bizonyítja, hogy bár eleve lehet egy ítéletünk, számításunk egy adott műfaj kapcsán, azért bőven okozhatnak még az olvasóknak meglepetéseket, kellemes csalódásokat az írók.
Nyitófotó: facebook.com/irokkozott