Az viszont már nem vallás kérdése, hanem egyszerű tény, hogy a Biblia a világ legtöbb példányában kinyomott könyve, Jézus arcát pedig valószínűleg a legtöbb ember ismeri fel a világon. De lehet, hogy egyáltalán nem is úgy nézett ki, mint ahogyan mi gondoljuk?
Frissen borotvált
Az Alvin és a Mókusok zenekar már első albumuk címében feltette a kérdést: Jézusnak volt-e szakálla? De azt talán ők sem gondolták, hogy néhány évvel később spanyol archeológusok is ugyanezt a kérdést fogalmazzák majd meg.
A kutatók nemrég azt közölték, hogy egy 4. századi ábrázolást találtak Krisztusról, ami valószínűsíthetően minden eddigi, általunk ismert közül a legrégebbi.
A képen Jézusnak nemhogy szakálla nincs, egyenesen frissen borotváltnak tűnik.
Az ábrázolás egyébként egy üvegtálon maradt fent, és Jézus mellett két próféta is áll, akik a szakértők szerint Péter és Pál lehetnek. Nem ez az egyetlen különbség azonban, ami a képet jobban megfigyelve szembe ötlik a most ismert ábrázoláshoz képest. A keresztet tartó Jézusnak nemcsak az arca sima, de a haja is rövid, ráadásul göndör, öltözéke pedig a korabeli filozófusok tógájára emlékeztet.
A tudósok úgy vélik, hogy a 22 centiméter átmérőjű tálat kegytárgyként használhatták keresztény szertartásokhoz. Ezt teszi indokolttá a hely is, ahol a tálat meglelték: Spanyolország déli részén, az andalúziai Castulo városában, egy egykor vallásos célokat szolgáló épületben bukkantak a leletre.
Történelmi szempontból is fontos lelet
Marcelo Castro, a kutatást vezető régész elmondta, az épületet valamikor a Krisztus utáni 4. század második felében emelhették, és nagyjából 100 évvel később vált elhagyatottá. A tál egyébként, ami csodával határos módon nagyon jól rekonstruálható – az eredeti részekből már a 81 százalékát sikerült kiraknia a régészeknek – Marcelo Castro szerint megváltoztathatja azt, ahogyan eddig a kezdeti spanyol kereszténységről gondolkodtak.
Azt persze nem tudhatjuk, hogy vajon a 4. századi ábrázolás pontosabb képet fest-e Jézusról, és a hosszú hajú, szakállas férfi figurája csak a későbbi korokban jelent-e meg, vagy a tálon látható ábrázolás már a 4. században is szokatlannak számított, de talán nem is ez a legfontosabb.
Annyi bizonyos, hogy napjainkban ezt a képet azonosítjuk a bibliai szereplővel, ez az az arc, ami mindenki számára ismert, ezért is látják olyan sokan megjelenni felhőkben, pirítóson, vagy éppen sivatagi dűnéken.
Fotó: istockphoto/ Miatyánk, James Tissot
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!