„Kigyógyítottam az aknés arcát, majd megcsalt”- Jártál már olyannal, akihez nem vonzódtál?

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / „Kigyógyítottam az aknés arcát, majd...

„Kigyógyítottam az aknés arcát, majd megcsalt”- Jártál már olyannal, akihez nem vonzódtál?

A kérdés

Igen, többször is. Már nem vagyok huszonéves, így már nem az illető külseje számít nekem fontosnak. A kérdés, amit a találkozó után fel szoktam tenni magamnak, így szól: Szeretnél vele újra találkozni? Fontos, hogy itt nem azt kell eldönteni, hogy a hátralevő életem vele élném-e le, hanem hogy akarom-e látni még egyszer. Ha a válasz igen, akkor tudom, hogy ebből bármi kialakulhat.

Férfiak őszintén: mit látnak a feleségük arcán húsz év után

A férj

A volt férjem mókás kis krapek: alacsony és pufi. Amikor először találkoztam vele, szinte taszított, de olyan dumája volt, hogy hamar levett a lábamról. Három évig voltunk házasok, de a kezdeti nagy szerelem megkeseredett. Őt frusztrálta, hogy én magasabb vagyok nála, én pedig tudat alatt úgy éreztem, szívességet teszek neki azzal, hogy a rondasága ellenére vele vagyok. Ezt a mérgező dinamika nem működött sokáig, de a mai napig jóban vagyunk.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

«Előző
1/6
Következő»
🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?→
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
A Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban

Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.