– 2 padlizsán
– só
– 50g miso (piros vagy fehér) Olvass még a témában
„Azt reméltem, hogy ez a szerelem megváltoztatja majd az életem” – romantikusnak tűnő, de valójában toxikus elvárások a párkapcsolatban
Nemcsak Sherlock húga – 5 életlecke, amit Enola Holmes taníthat nekünk
4 jel, ami arra utal, hogy hamarosan fontos üzenetet kapsz az élettől
Miért válunk meg nehezen a tárgyainktól? A gyerekkori örökségünk is hatással van rá
– 1 evőkanál cukor
– 1 evőkanál saké
– 1 evőkanál mirin
– 1 tojás sárgája
– 2 evőkanál fehér szezámmag, pirított
– 1 teáskanál chili por (opcionális)
– 2 evőkanál növényi olaj
– 4 újhagyma zöldje, apró darabokra vágva
Elkészítése
1. Mossuk meg a padlizsánokat és vágjuk hosszában 1 cm vastag darabokra. Sózzuk be és hagyjuk 30 percig, hogy kiengedje a levét. Öblítsük le a padlizsánt, papírtörlővel itassuk le róla a vizet, majd spricceljük be olajjal. Grillen vagy serpenyőben pirítsuk meg a padlizsán mindkét oldalát.
2. Egy tálban keverjük össze a misot, cukrot, mirint, sakét és tojássárgát.
3. Forrósítsuk fel a sütőt 230 C-ra. A padlizsánokat fektessük a tepsibe, kenjük meg a tetejüket a keverékkel. Süssük néhány percig, amíg rápirul a tojásos keverék.
4. Tálaláskor szórjuk meg szezámmaggal és újhagymával.
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra→A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






