Nem tudom, te hogy vagy vele, én első körben általában el szoktam borzadni az újonnan divatosnak számító darabok láttán. Aztán, ahogy finomodik a kínálat és telik az idő, úgy én is megszokom a látványt és általában meg is szoktam kedvelni az új trendeket. Sőt, végül mindig megtalálom köztük a kedvenceimet. Jól emlékszem, anno szörnyülködve néztem a testre feszülő nadrágokat, a sztreccses fazonokat, olyan hirtelen köszöntöttek be a trapéz-szerelem után. Aztán, egy másik ilyen emlékezetes ellenállásom az éksarkú csizmák után a tömbsarkúakra vonatkozott – talán mondanom sem kell, melyiket nem hordtam évek óta… Hasonlóan állok a mostani trendek elé is: egyelőre sok a számomra furcsa darab, de tudom, mire a boltokba kerülnek ezek a szépségek, találok köztük majd hozzám passzolókat.
4/5 Szögletes orr részek
Még éppen csak megszoktuk a hegyes orrokat, máris itt vannak ismét a szögletes cipők, amik visszaidézik számunkra a szeretett kilencvenes éveket. Bár sokszor és sokan próbálták meg ezeket a kényelmes, de nem éppen a legkecsesebb fazonokat visszahozni a divatba, eddig nem igazán jártak sikerrel. Talán majd idén? Hasonlóan a platformokhoz, a szögletes orrok is már próbálkoznak néhány éve, úgyhogy lehet, hogy az átütő sikerre még kicsit várni kell, de az biztos, hogy a kínálatban szerepelni fognak.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!