A maximalista emberek rengeteg démonnal küzdenek meg nap, mint nap. Tudom, mert én is közéjük tartozom. De miért tesszük ezt magunkkal, mit kockáztatunk maximalizmusunkkal és hogyan számoljunk le a folyton felszólaló szigorú belső hangunkkal?
2/3 Nehéz bizalmas viszonyt kialakítani
Pontosan a fent említett okból kifolyólag, az idő múlásával gyakran előfordul, hogy a sok csalódást követően egyre nehezebben képesek megbízni másokban, és bizalmas kapcsolatot kialakítani velük.
Sajnos a maximalista emberek egyik legrosszabb tulajdonsága, hogy abba nem fektetnek energiát, amit feleslegesnek ítélnek. És bizony, ha úgy ítélik meg, hogy az intim viszony hosszútávon nem nyújt nekik kellő kielégülést, akkor nem is fognak vele vesződni.
Azonban az, hogy nem engednek magukhoz közel senkit, nem csak a magánéletükre érvényes, hanem életük minden területére. Ebből kifolyólag pedig nagyon nehéz lehet velük együtt dolgozni, mert ridegnek, számítónak és törtetőnek tűnhetnek. Számtalan példa található erre minden szférában, gondoljunk csak Az Ördög Prádát visel című filmre, mely ugyan a divatvilágot mutatja be, mégis számtalan más területre átdefiniálható.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!