A maximalista emberek rengeteg démonnal küzdenek meg nap, mint nap. Tudom, mert én is közéjük tartozom. De miért tesszük ezt magunkkal, mit kockáztatunk maximalizmusunkkal és hogyan számoljunk le a folyton felszólaló szigorú belső hangunkkal?
Megromlanak a kapcsolatok
Elég csak történelmünk nagyjait megvizsgálni ahhoz, hogy tudjuk, a sikeresség bizony magányhoz vezethet. Legyen szó tudósokról, vezérekről, színészekről, komikusokról, vállalkozókról, tehát lényegében bárkiről, aki valamelyest formálta a világunkat, társadalmunkat, beszámolt pályafutása során a magány kínzó érzéséről. Marilyn Monroe mára híressé vált mondása is azt hirdeti, hogy a siker mennyire jó dolog, de mégsem tudsz hozzábújni. A maximalista embereknek pedig ezt fokozottan át kell élniük, ugyanis pályafutásuk során rengetegen fordulnak el tőlük, hagyják őket cserben. Barátok, szeretők, társak válnak idegenné számukra pár pillanat alatt.
Az okok sokszor azonban eltérőek lehetnek. Vannak, akik azért fordulnak egy maximalista ember ellen, mert iriggyé válnak annak sikereire. Vannak, akik nem képesek elviselni az elvárásokat, melyeket egy maximalista ember támaszt a környezetével szemben. És vannak, akik egyszerűen belefáradnak abba, hogy a maximalista ember sosem nyugszik.
Az okok sokszor azonban eltérőek lehetnek. Vannak, akik azért fordulnak egy maximalista ember ellen, mert iriggyé válnak annak sikereire. Vannak, akik nem képesek elviselni az elvárásokat, melyeket egy maximalista ember támaszt a környezetével szemben. És vannak, akik egyszerűen belefáradnak abba, hogy a maximalista ember sosem nyugszik.