Az elmúlt hat karácsony alatt rengeteget tanultam arról, hogyan lehet úgy ünnepelni, hogy közben a rutinokhoz ragaszkodó, érzelmileg könnyen telítődő gyerekemet ne borítsa ki teljesen a karácsonyi felhajtás. Mert bármennyire gyönyörű is ez az időszak, a sok fény, a rengeteg program, a rokonok hullámzó figyelme és az ajándékok özöne mind-mind olyan ingerek, amelyek egy autista gyerek számára egyszerűen túl soknak bizonyulhatnak.
A tippek, amiket megosztok, a mi családunknak sokat segítettek. Nem általános szabályok, és biztosan nem működnek mindenkinél – de inspirációnak jók lehetnek. Sőt, azt is el tudom képzelni, hogy egy neurotipikus gyerek mellett is hasznos kapaszkodók lehetnek – hiszen bármennyire is szép dolog a karácsony, egy gyereknek igenis fárasztó lehet.
A kevesebb több
A karácsony nem az ajándékokról szól – ezt mind tudjuk –, de néha tényleg nehéz megállni, hogy ne vegyük meg a gyereknek a toronyórát is láncostul. Tapasztalatom szerint gyakran a nagyszülőkkel szalad el a ló: teljes szeretetből, jó szívvel vásárolnak, de a mennyiség sokszor már túlmutat azon, amit egy gyerek érzelmileg fel tud dolgozni. Olvass még a témában
Egy autista gyerek számára a túl sok ajándék kifejezetten frusztráló lehet.
Nem tudja, melyikkel foglalkozzon, egyik dobozból a másikba kap, miközben egyre telítettebb és bizonytalanabb lesz. A végeredmény könnyen lehet sírás vagy teljes leolvadás, ami semelyik családtag számára nem kellemes – a gyereknek pedig különösen nem.
A mi esetünkben az vált be, hogy inkább kevés, de minőségi ajándékot választunk. Olyat, amivel valóban foglalkozni tud, ami illeszkedik a jelenlegi érdeklődéséhez, és nem önti el új ingeráradattal. A kicsomagolás után pedig mindig leülünk vele játszani. Sokszor pont ez a közös játék válik az ünnep legszebb részévé: nem az ajándék maga, hanem az együtt töltött idő.
Rokonjárás mentsvárakkal
A karácsonyi rokonjárás szép hagyomány, és fontos is számomra, hogy ilyenkor találkozzak rég nem látott családtagokkal. Ugyanakkor megértem, hogy egy gyerek számára a huszadik nagynéni ölelése vagy a „Na, énekelj nekünk valamit!” típusú elvárások elképesztően megterhelők lehetnek.
Én ilyenkor pufferzónaként viselkedem: figyelem a gyerekem arckifejezését, testtartását, jelzéseit. Mikor kezd el telítődni? Mikor feszeng? Mikor húzódik vissza? Ha látom, hogy sok neki a helyzet, akkor azonnal adok neki menekülőutat.
Mindig van nálunk zajszűrő fejhallgató, egy kedvenc könyv, és nem tabu az sem, hogy elvonuljon egy másik szobába.
Ha kell, elindítok neki egy mesét is – mert ha ez az eszköz segít neki lecsillapodni, akkor miért ne használnánk?
Nálunk alap, hogy nem kell puszit adni senkinek. Nem kell verset mondani, nem kell szerepelni a fa alatt. A gyerek nem cirkuszi látványosság – ő is joggal várja el, hogy biztonságban, nyomás nélkül élhesse meg az ünnepet.
Ne felejtsük el, hogy miről szól a karácsony
A szülők gyakran esnek bele abba a csapdába, hogy mivel rengeteget készülnek, díszítenek, főznek, szerveznek, utána – sokszor tudattalanul – elvárják, hogy a gyerekek is „jól viselkedjenek”, és meghatódva, illedelmesen vegyenek részt az ünnepi forgatagban. Amikor azonban egy gyerek éppen telítődik, nem hálátlanságból teszi – egyszerűen túl sok minden történik körülötte. Ha szülőként ott van bennünk ez az elvárás, akkor könnyen sértettséggel reagálhatunk, és már kész is a konfliktus.
Mi megtanultuk elengedni az elvárásokat. Ha az izzósor kibogozása vagy a krumplisaláta befejezése helyett épp arra van szükség, hogy kimenjünk sétálni a hóba, akkor megyünk. Ha inkább kirakózni szeretnénk, akkor kirakózunk. Elengedtük a „tökéletes ünnep” képét. Mi inkább csak együtt vagyunk, ahogyan az éppen nekünk jól esik. Mert végső soron erről szól a karácsony – minden családban, minden gyerekkel.
