Soha korábban nem volt ilyen alacsony a gyermekvállalási kedv
Még az 1990-es évek közepén végzett népszámlálási adatokból is az derül ki, hogy 50 éves korukig minden 20 japán nőből csak egy olyan van, aki nem volt még soha házas, ám a legfrissebben elérhető, 2015-ös adatok szerint már minden hetedik japán nő egyedülálló marad erre a korra.
A 35-39 éves nők körében ez az arány még magasabb: csaknem egynegyedük még soha nem volt házas, míg a ’90-es évek közepén ez az arány mindössze 10% volt.
A változás olyannyira szembetűnő, hogy a piac is elkezdett az egyedülállókra, elsősorban az egyedülálló nőkre targetálni. Vannak egyedülállóknak kialakított karaoke bárok kizárólag nőknek fenntartott zónákkal, egyedül vacsorázóknak tervezett éttermek és olyan apartman komplexumok, amelyek kimondottan a bérelni vagy vásárolni tervező, egyedülálló nőket céloznak meg. Az utazási irodák egyedülálló nőknek szervezett utakat hirdetnek, és sok fotós cég kínál fényképezkedési lehetőséget esküvői ruhában – vőlegény nélkül. Olvass még a témában
A kormány becslései szerint tavaly a házasodó párok száma a második világháború óta a legalacsonyabb volt, és az elmúlt hat évben folyamatosan csökkent. Nem meglepő, hogy Japánban, ahol a házasságon kívül született gyermekek száma is viszonylag alacsony, a születések száma is csökken. Tavaly az országban született csecsemők száma legalacsonyabb szintre esett legalább 1899 óta, amióta a nyilvántartás megkezdődött.
