Csak egy rövid próbának indult, de aztán úgy rákaptam az időszakos böjtre, hogy már az lenne furcsa, ha másként csinálnám.
Egy jó ideig el sem tudtam képzelni, hogy valaha kihagyom a reggelit, automatikusan éhesen keltem, főleg akkor, ha valami könnyebbet vacsoráztam. Aztán ráakadtam az időszakos böjtre, a reggeli vízivás csodájára, valamint még egy olyan rutint bevezettem, ami kifejezetten az én egészségemet hivatott javítani. Így állt össze a napirendem, és bármennyire is furcsa, a legkevésbé sem esik nehezemre tartani azt, hogy 18 órán keresztül nem eszem.
3/3 Hogyan kell követned az időszakos böjtöt?
Akik a 18:6-os időszakos böjtöt tartják, azok is általában délben szoktak először étkezni, és este hatkor utoljára, de az első néhány napban nyugodtan tarthatsz 8 órás ciklusokat, tehát délelőtt 10 és este 6 között is étkezhetsz.
Az időszakos böjt „nélkülözéssel” teli óráiban javasolt a bőséges folyadékfogyasztás, akár víz, akár frissen facsart gyümölcs- és zöldséglevek formájában. Utóbbiakkal azért legyél óvatosabb és inkább hígítva vedd őket magadhoz, ha nagyobb mennyiségben fogyasztanál belőlük.
Az időszakos böjt egyébként azért is működik, mert a segítségével több zsír ég el a szervezetben. Ez tehát azt jelenti, hogy ugyanakkora kalória-bevitel mellett is fogyhatsz. A kalóriákon ugyanis nem spórolunk: bár a napnak csak egy adott szakaszában eszünk a 18:6 böjt mellett, attól még ugyanakkora kalóriamennyiséget veszünk magunkhoz, tehát nem éhezünk.
Nem is lehet másként csinálni, mert ellenkező esetben jön a farkaséhség és a fáradtság. Ha így böjtölsz, megengedett a kiadós ebéd, egy finom uzsonna és egy tartalmas, de természetesen nem zsírokban tocsogó vacsora.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!