Az inspiráció segít, de nem elegendő
A legtöbb menyasszony, mielőtt valóban betenné a lábát a ruhakölcsönzőbe, általában órákat tölt el azzal, hogy online böngészik a lehetséges jelöltek után.
Előfordulhat, hogy csupán nagy vonalakban tájékozódunk, de az is megeshet, hogy a konkrét ruhát már előre kiválasztjuk, lefoglaljuk a próba előtt, nehogy lecsússzunk róla. Nos, az inspiráció hasznos, hiszen nem árt, ha legalább nagyvonalakban tudjuk, milyen fazont szeretnénk.
Álomszép! Kiegészítők tavaszi menyasszonyoknak Olvass még a témában
Újra ismerkedni egy húszéves kapcsolat lezárása után – hogyan kell ezt jól csinálni?
„Nagyobb önfeláldozás, ha egy férfi hajlandó jelen lenni születéskor, mint az anya szenvedése” – Kettős mérce a női test és a férfiak reakciói kapcsán
4 viselkedési minta, amiből már az első randin tudhatod, hogy kapcsolatban élve állandóan veszekednétek
„Eljegyzésünk után hat hónappal született egy gyereke az exétől” – Miért bontottad fel az eljegyzésed?
Ugyanakkor a ránézésre tökéletes ruha nem feltétlenül fog istenien mutatni rajtunk. Ennek főleg alkati kérdések állhatnak a hátterében, de az is megeshet, hogy sokkal kényelmetlenebb lesz, mint hittük.
Ezt kikerülendő legyünk kellően rugalmasak, ne ragaszkodjunk egy ruhához, próbáljunk meg több típust, hogy valóban az igazi mellett voksolhassunk majd.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






