Kapcsolódások, amelyek átsegítenek a szürkébb napokon
A csend jó, de a magány már kevésbé, ezért januárban jobban figyelek arra, hogy találkozzak azokkal, akik mellett töltődöm. Sajnos ezekben a hetekben kisebb eséllyel futunk csak úgy össze az utcán vagy egy városi programon, de ez ellen szerencsére könnyű tenni. Ügyelek rá, hogy ne maradjon el a kapcsolattartás: megbeszélünk egy kávét, beülünk egy előadásra, megnézünk egy új kiállítást, vagy elmegyünk szaunázni…
Általában nem arról van szó, hogy a január unalmas és „nincs benne semmi érdekes”, hanem arról, hogy nem vesszük észre a lehetőségeket, mert fejben még mindig a decemberi tempóhoz és a túlságosan nagy ívű tervekhez mérjük a napjainkat. Pedig a barátaink, szeretteink ugyanúgy ott vannak, és talán ugyanúgy várnak a kapcsolódásokra, mint mi magunk. Ha ilyenkor tudatosan keresünk apró, közös programokat, meghitt találkozókat, új impulzusokat, hamar kiderül: a januárban semmivel sem kevesebb a lehetőség.
Ma már nem félek attól a csendtől, ami az ünnepek után ránk ereszkedik, mert ezek a hetek nem elvesznek belőlem, hanem visszaadják azt a részemet, amely az év végi zsivajban gyakran háttérbe szorul. És amikor elindulnak az első hosszabb nappalok, mindig úgy érzem: jó volt megengedni magamnak ezt a csendes időt, mert közben szépen lassan visszataláltam önmagamhoz. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 26. a numerológia szerint: nagylelkűség és lelki beteljesülés
Ghosting a saját barátaimtól: hol húzódik a határ a másik támogatása és a saját ignorálásunk között?
Ez az éttermi incidens megtanított, hogy néha vita helyett sokkal okosabb a visszalépés
A kevesebb több: mégsem használ a szépségednek, ha sok fehérjét fogyasztasz?
Következő cikkünkEzt hozza 2026. január 2. a numerológia szerint – ideális nap ez a rendteremtésre és a biztos alapok lefektetéséreMinden napnak megvan a maga különleges energetikája – és ha ráhangolódsz, észreveszed, milyen szépen vezet. Ma segítünk leolvasni a rezgéseket, hogy tudd, mire érdemes figyelni, mit támogass, és hol érdemes finoman lassítani. Lássuk, mit üzen a mai nap száma! Vagyis a mai nap száma a 4-es. A 4-es a rend, a biztonság és a…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






