Nagyon örültem, amikor megláttam, hogy a világ vezető dietetikusai és egészségügyi szakértői milyen ajánlással álltak elő az étrendünket illetően. Az irányvonal, amit kijelöltek, igazán közel áll a növényi étrendhez, ami egyre szélesebb rétegben válik elfogadottá és népszerűvé – nem véletlenül!
5/5 A tányér utolsó negyede
Végül, de nem utolsó sorban a tányér utolsó negyedére az ugyancsak rostokban és fehérjékben gazdag, teljes kiőrlésű gabonák, és az azokból készült termékek kerültek. Különféle rizsek, bulgur és teljes kiőrlésű kenyér, tészta kapott helyet az ajánlásban. Utóbbiakból nem szabad sokat fogyasztani, nem csupán azért, mert ezek a termékek (legalább részben) feldolgozottak, hanem mert magas a kalóriasűrűségük is. Mivel manapság a legtöbb betegség a helytelen étkezésből és az elhízásból ered, erre a tényre sem szabad félvállról tekinteni.
Ami pedig a folyadékfogyasztást illeti, nem meglepő módon tiszta vizet ajánlanak a dietetikusok. Nyoma sincs cukros gyümölcsleveknek, főleg nem szénsavas üdítőknek! A fotón nem látszik, de a tájékoztatásban felhívták a figyelmet a mértékletes alkohol- és kávéfogyasztás fontosságára, valamint a mozgásra és a stressz csökkentésére.
Összességében egy nagyon jó kis ajánlást, iránymutatást kaptunk, amihez persze nem kell görcsösen ragaszkodni, és a követését nem is kell úgy elképzelni, hogy minden egyes étkezésedhez a képen látható módon állítsd össze a tányérod tartalmát. A tányért úgy kell értelmezned, mint a napodat, tehát a megadott értékeket úgy célszerű lebontanod, hogy a magadhoz vett ételek fele legyen friss zöldség és gyümölcs, negyede teljes kiőrlésű gabona, egynyolcada olajos mag, hüvelyes, és legfeljebb az egynyolcada állati eredetű élelmiszer.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!