Első interjúalanyunk, Fejős Éva, aki az egzotikus helyszíneken játszódó kalandos-romantikus regényeivel néhány év alatt a magyar könyvpiac egyik legnépszerűbb szerzőjévé vált. Bár történeteit sokan ismerik és szeretik, a Nők Lapja egykori újságírójáról és az Erawan Könyvkiadó alapítójáról már kevesebben tudhatják, hogy a futás szerelmese, és ha élete egyetlen napból állna, akkor azt legszívesebben párjával egy tengerparti pálmafa alatt nagy beszélgetésekkel töltené.
– Hogyan néz ki egy átlagos napod?
– Reggel két kapucsínó és egy kis bambulás… Utána indulhat csak a nap. Délelőttönként általában a könyveim és a könyvkiadóm, az Erawan ügyeit intézem, grafikushoz megyek, külföldi regények fordítási jogairól levelezem stb. Ebédelni olykor valamelyik kedvenc kávézómban szoktam, esetleg valamelyik barátnőmmel, vagy ha a páromnak van ideje napközben, akkor összefutunk egy gyors ebédre valahol. Délután írok, sportolok, este ismét írok. Persze nincs két egyforma nap, de nagyjából így néz ki a legátlagosabb hétköznapjaim egyike.
– Honnan jött az írás szeretete? Munkád során van olyan személy, akiből, akinek az alkotásaiból ihletet merítesz, akire példaképként tekintesz?
– Rengeteget olvastam mindig, gyerekkorom óta falom a könyveket, és valahogy magától értetődő volt ez az út számomra. Nagyon sok kedvenc regényíróm van, és mindegyiküktől tanultam is valamit. Például Fekete István regényei kezdő szerzőjelöltként sokat segítettek egy-egy történet megformálásában, a részletek kidolgozásában. Anna Gavalda regényei felszabadítottak a dialógusírásban, Nick Hornbytól és Jonathan Troppertől azt tanultam meg, hogy nyugodtan engedjem bele a humort a regényeimbe, Murakamit olvasva pedig az elképzelhetetlen is elképzelhetővé vált számomra, és ez szintén nagy szabadságot ad immár számomra a regényírásban. Olvass még a témában
– Regényeid a képzelet szüleményei, vagy valós történetek, saját élmények ihlették őket?
– Mindegyik fikció, a képzeletem szülte, de természetesen mindegyikben visszaköszönnek találkozásaim, helyszínek, ahol jártam, és sokan magukra is ismernek a barátaim, ismerőseim közül egy-egy karakteremben. Pedig nem őket formáltam meg, de valami mégis átszűrődhetett „belőlük” az adott könyvbe.