Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Hétköznapi találkozások – Interjú...

Hétköznapi találkozások – Interjú Fejős Évával

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

– Regényeid a képzelet szüleményei, vagy valós történetek, saját élmények ihlették őket?
– Mindegyik fikció, a képzeletem szülte, de természetesen mindegyikben visszaköszönnek találkozásaim, helyszínek, ahol jártam, és sokan magukra is ismernek a barátaim, ismerőseim közül egy-egy karakteremben. Pedig nem őket formáltam meg, de valami mégis átszűrődhetett „belőlük” az adott könyvbe.

– Jelenleg melyik a kedvenced a könyveid közül?
– Áprilisban jelenik meg a Száz éjjel vártam című regényem. Még a szerkesztőmnél van a kézirat, de nagyon várom már, hogy a kezembe vehessem a kinyomtatott könyvet. Humoros, csajos történet, amelynek középpontjában Andi, a frissen munkanélkülivé vált tanárnő áll, aki aznap tudja meg, hogy megszűnt az állása, amikor a párjával is tönkremennek a dolgok. Andinak van egy csomó varázslatos képessége, amit korábban nem fedezett fel magában, és ami az életét is megmentheti – mert, bár nem tud róla, megeshet, hogy veszélybe kerül… A regény érdekessége, hogy a kéziratot a 2000-es évek elején írtam, de a gépet, amin a szöveg volt, anyunak adtam, és el is feledkeztem róla. Nemrég ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy vannak még írásaim a gépén. Akkor találtam rá ismét Andi történetére – szinte egy szuszra végigolvastam, és nagyon sokat nevettem. Humoros, könnyed, mégis izgalmas történetnek találtam, úgyhogy kicsit átdolgoztam és tavasszal megjelentetem.

– Úgy tudjuk, hogy nyáron is megjelenik egy új regényed „Mert nekünk szeretnünk kell egymást” címmel. Mesélnél nekünk róla egy kicsit?
– Megtartva a „fejősévás” jegyeket, ez más lesz egy kicsit, mint az eddigiek. Lesz benne egy kis „fantasy-szál”, ami messzire visz… Egyik hősnőm, Lili furcsa, imádnivaló tizenhat éves lány – a különös színű kontaktlencséivel és a furcsa öltözködésével -, aki most tapasztalja meg az első szerelmet, és meglepő utazásra indul, ahová szerencsés vagy szerencsétlen módon másokat is magával visz. Másik hősnőm a harmincas Anna, aki talán már túl sokat veszített ahhoz, hogy bármiféle vesztenivalója is legyen. A harmadik pedig Ádám, a negyvenéves optikus, aki, úgy tűnik, véletlenül került az „utazók” közé, pedig nem…

Olvass még a témában

– A sok-sok történet, munka mellett nehéz lehet időt szakítani arra, hogy csupán önmagaddal és az egészségeddel foglalkozz. Mennyire fontos Neked az egészséges életmód és a sport? Most, hogy végre itt a tavasz, van valami titkos praktikád, amivel formába hozod magad a bikini szezonra? 
– Tavasszal újra kimegyek a természetbe, a Duna-partra kocogni (bevallom, a futópadot is szeretem). Hetente többször futok, néha – szintén futópadon – emelkedőt mászom, bár azt igencsak utálom, nagyon nehéz rávennem magam. A futás nagy szerelmem, annak ellenére, hogy az első húsz-huszonöt perc mindig kínszenvedés számomra, olyankor azon gondolkozom, hogy visszafordulok, vagy leszállok a futópadról… nagyjából a harmincadik percben azonban elkezdem élvezni, és onnantól kezdve abba sem akarom hagyni. A sportolás mellett igyekszem minél több nyers zöldséget enni, és minél kevesebb cukrozott terméket fogyasztani. De alapvetően ezt minden évszakban így teszem.

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!