Életmód / Egészség

5 dolog, amit csak akkor érthetsz meg, ha a madarakkal ébredsz

Minden reggel rácsodálkozol, hogy mennyi minden történt tegnap

Miután te lenémítottad a telefont és a fejedre húztad a takarót, még négy bomba hír jött ki, legalább három barátnőd írt üzenetet és szinte minden ismerősöd feltöltött még egy szelfit az Instára. A családi csetcsoportban még volt egy komplett megbeszélés arról, hogy legközelebb kinél vacsoráztok, amiben, mire te is beleszólhatnál, már meg is egyeztek. Néha úgy érzed, hogy vannak, akik egyáltalán nem alszanak, pedig egyszerűen csak később fekszenek, később élik az életüket és később is kelnek, mint te. Ezért is fordulhat elő az, hogy…

Hiába vagy te aktív, ha még mindenki alszik

Megírsz egy munkaemailt, dobsz egy sms-t a barátnődnek, hogy elmentek-e a futni, kiposztolod az év legviccesebb mémjét. Aztán vársz. De semmi. Rá kell jönnöd, hogy rajtad kívül még szinte mindenki alszik, így aztán nehezen tudsz haladni a munkával és magányosan sportolsz.

Ezt abból a szempontból nem is bánod, hogy így legalább van egy kis csend körülötted.

De amikor beugranál egy kifliért meg egy kávéért a pékségbe, és még az is zárva van, akkor azért nehéz túltenni magadat azon, hogy a világ nem tudja tartani veled a tempót.

Ha valamihez 9 előtt nem látsz hozzá, úgy érzed, már nem is érdemes

Ha valami belezavar a reggeledbe, és ellopja a legproduktívabb óráidat, úgy érzed, hogy a nap már el van rontva. Amihez reggel 9-ig nem tudtál hozzálátni, az aznap már nem is lesz készen, vagy ha igen, akkor az olyan is. Amikor pedig fél 11-kor kapsz egy feladatot a főnöködtől, nem is érted, hogyan várhatja el tőled, hogy még hozzáláss valamihez, amikor lassan vége a napnak.

Jakovo/istockphoto.com

Mire mások felkelnek, te már a dolgaid nagy részével készen vagy

Mások még éppen csak dörzsölik a szemükből a csipát az első kávéjuk felett amikor te gyakorlatilag kezded befejezni a teendőidet, és készülnél lazítani. Próbálod még rájuk zúdítani, hogy mire jutottál aznap, és mit várnál el tőlük, hogy be tudd fejezni a feladataidat, de szemmel láthatóan nem állnak még készen az összetett gondolkodásra. Ami azért is különösen nagy baj, mert…

Délután 4-kor nálad lehúzzák a rolót

Hosszú-hosszú órák óta talpon vagy, és lassan kezd lemerülni az elemed. A munka utáni összejövetelek és esti iszogatások neked lila ködben úszva telnek el, mert félig már csukva van a szemed. Nem érted, hogy miért ilyenkor állnak neki zsongani az emberek, mikor a napnak gyakorlatilag már vége van. Egészen egyszerűen nincs értelme ilyenkor már hozzáfogni semmihez. Téged legalábbis, köszönöd szépen, de hagyjanak ki a dologból. Amúgy is – csak néhány óra, és már megint reggel van, amikor újra hozzá lehet látni a feladatokhoz.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást

    Bien.hu

    FREE
    VIEW