A Redditen gyakran téma, milyen hibákat követtek el a szüleink és milyen szörnyű nevelőknek bizonyultak. Lehet, hogy éppen ez az oka annak, amiért sokan nem akarnak gyermeket vállalni?
Egész biztos, hogy mérvadó tényező a családalapítási terveinket tekintve az, milyen kapcsolatot ápolunk a szüleinkkel és milyen volt a gyerekkorunk. Kapásból tudnék mondani legalább négy-öt ismerőst, akikről biztosan tudom, hogy éppen az említettek miatt nem akarnak szülők lenni. Viszont ugyanitt meg kell jegyeznem: róluk tudom a legkevésbé elképzelni, hogy rossz szülőkké válnának.
Azt láttam eddig, hogy aki hatalmas önbizalommal vág bele a gyermekáldás kérdésébe, az sokkal kevésbé gondolja végig, mivel jár ez az egész. Nem feltétlenül lesz belőle sem rossz szülő, hiszen a magabiztosság fontos kérdés, ha nevelésről van szó. Azonban azok, akik tépelődnek és aggódnak a saját képességeik miatt, gyakran sokkal türelmesebb, körültekintőbb emberek, akik minden bizonnyal nagyszerű szülők is lehetnének. Ezzel sokan egyetértenek, ha böngészünk egy kicsit a neten:
„Jobban aggódom azok miatt a szülők miatt, akik azt hiszik, mindent tudnak, mint azokért, akiknek rendszeresen félelmeik vannak”
– írta válaszul az aggódó kérdésre egy Reddites fórumozó.
Természetesen ahhoz, hogy valaki anya, vagy éppen apa legyen, jóval több tényező kell – legalábbis elviekben – mint pusztán az, hogy legyőzzük az ez irányú félelmeinket. Hiszen mindenki aggódik egy kicsit, ha másért nem, hát azért, mert valami új, eddig ismeretlen kihívás elé néz. Amiben ráadásul az a legijesztőbb, hogy nem lehet visszacsinálni.
Vajon egyszer a gyerekünk is arról fog posztolni, hogy milyen rossz szülei voltak?
„A saját gyerekkorom boldog volt, ahogy a férjemé is. Vannak olyan szülői minták, amikkel persze nem értünk egyet, de semmi komoly, bántó nem történt velünk. Azonban az olvasott bejegyzések annyira aggasztanak, hogy úgy érzem, akaratlanul is elrontom a gyerekem életét” – írta egy aggódó anyuka a népszerű, anonim fórumon. „Egyedül vagyok ezzel? Mi lesz, ha megpróbálok a lehető legjobb szülő lenni, de egy napon a saját gyerekem is arról fog majd posztolni, hogy milyen szörnyűek a szülei?”
A kudarctól való félelem szinte minden szülő életében jelen van, mert senki sem tudja pontosan, milyen a szülői siker.
Gyakran a saját boldogságunkkal sem vagyunk tisztában, nem tudjuk, mit várunk az élettől – hát nem felelőtlenség így irányítgatni a gyermekeinket? De tudjuk vajon, hogy pontosan mi miatt is aggódunk? Hát, könnyebb lenne megfogalmazni, mi miatt nem – csak most éppen nem jut eszembe semmi, ami miatt ne lehetne aggódni a gyerekeink kapcsán, legalább egy kicsit. A szülőség arról szól, hogy folyton megpróbálsz az arany középúton lavírozni, miközben annyi szeretetet és törődést igyekszel adni, amennyit csak lehetséges. Aztán persze utólag tudod meg, hogy jók voltak-e a terveid, vagy valamiben totálisan mellélőttél.
Minden életkorban más miatt nehéz
A kudarc miatti aggodalom nem szűnik meg akkor sem, mikor szülők leszünk, éppen ellenkezőleg. Én úgy érzem, napról napra csak nő. Mert ijesztő volt az elején is, mikor az ember kezébe belenyomják a csecsemőjét azzal a címszóval, hogy „akkor mostantól gondoskodj róla”.
De azért belejövünk a napi rutinokba és legalább sok mindent kontroll alatt tudunk tartani. Viszont ahogy múlnak az évek és egyre jobban el kell engedni a gyermekünk kezét… Na, ez az, ami valóban kemény és nehéz, mert sokkal problémásabb kitalálni, hogyan tudjuk őt támogatni és meddig mehetünk el. Mivel segítjük és mivel akadályozzuk a fejlődését, az önállóvá válását?
Senki sem képes megtanítani egy másik embert, hogyan kell élni – akkor sem, ha az a valaki a saját gyermeke. Időnként el kell szúrnunk az egészet és nyitottnak lennünk arra, hogyan tehetnénk jobbá a helyzetet. „A férjemmel sokszor viccelünk azon, hogy vajon 20 év múlva rájövünk-e, hol rontottuk el.”
Az aggodalom tehát természetes nem csak akkor, amikor szülők leszünk, hanem jóval előtte is
„Valahányszor találkozom egy kisbabával, vágyakozást érzek, hogy nekem is legyen családom. De máskor felteszem magamnak a kérdést: Miért robbantanám fel a tökéletesen boldog, könnyű életünket ezzel az őrült ugrással? A gyerekvállalásban rejlő jó dolgok annyira kimondhatatlanok, annyira nehéz a másik oldalról látni, hogy azt hiszem, talán nincs is logikus döntési mód. Aggódom azon is, hogy túl sokáig várok, és nem lesz annyi energiám, mint egy fiatalabb anyukának. Mégis hogyan dönthetnék helyesen?” – teszi fel a nagy kérdést egy aggódó, 32 éves nő.
A gyerekek drámai hatással vannak életünkre – a testünkre, a házasságunkra, a pénzügyeinkre és a karrierünkre is, de valójában nem a logika diktálja a családalapítási kérdéseinket. Az internetet böngészve sem lelünk megnyugtató válaszokra, hiszen jellemző módon mindenki ide jár panaszkodni.
Lori Gottlieb terapeuta szerint az ilyen problémák hátterében sokszor nem olyan felszíni gondok vannak, mint az anyagi kérdések, vagy éppen a félelem attól, hogy valaki rossz szülő lesz, esetleg nem kap majd elég támogatást. Jóval mélyebben kell keresni a megoldást.
Akkor leszünk képesek megoldani a problémát és annak valódi gyökerét, ha nem a saját felnőtt korunkban keresünk megoldásokat a szülői-hovatartozás kérdéseire, hanem a gyerekkorunkban kutakodunk.
A szakértő úgy véli, az egyik legjobb dolog, amit az emberek szülőként tehetnek, ha megvizsgálják saját nevelésük érzelmi maradványait. Ezzel ugyanis egyrészt megelőzzük, hogy azokat kivetítsük saját gyermekeinkre, másrészt szembenézhetünk azzal, hogy szeretnénk-e ténylegesen szülők lenni, avagy sem.