Plüss mackóval és műanyag távcsővel indulnak neki az első kihívásoknak, majd a hasznos önálló élményeknek, tapasztalatoknak köszönhetően a játékokat felváltja a barátság, az önbizalom és a tudásvágy. De mindez egy hosszú túra lesz, évek sokasága áll rendelkezésükre a valóság hozzávalóinak beszerzéséhez. A legfontosabb, hogy mi szülők útmutatók legyünk és ne visszatartó erő.
De haladjunk lépésről lépésre!
Napjaink táborai akár már 3-5 éves kortól tárt karokkal várják a kalandra vágyókat. A legfontosabb, hogy tartsuk tiszteletben gyermekünk külső-belső tulajdonságait. Ha egy igazi kis álmodozó csemeténk van, remek döntés lehet a délutáni kézműves tábor, míg a dzsungelt is túlélő kalandra vágyó kis Tarzanunk nyugodtan szembenézhet az erdei sátorozással is.
Miután odafigyeléssel kiválasztottuk a legmegfelelőbb típusú aktivitást, ne feledjük, hogy gyerekekről van szó! A fogkrém kupakja valahogy mindig valami rejtélyes helyen landol. A viselt ruha címkéje kizárólag kifelé mutat, a sokadik gondos igazítás után is a takaró csak a féltett alvó kabalát melegíti. Íratlan szabály, hogy a vizeskancsó mindent eláraszt a pohár kivételével, még a páros zoknik messziről sem ismerik egymást. Olvass még a témában
Szeretem a barátnőimet, de nem vagyok hajlandó mindenkivel egyszerre utazni – és erről nyíltan beszélnünk kéne
„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot
„Örülök, hogy megkért, de utálom a gyűrűmet” – Titkok, amiket évek alatt sem osztottunk meg a párunkkal
A névszámod alapján ilyen az ideális partnered

Az esti várva várt telefonbeszélgetés sem mindig úgy alakul ahogyan mi szeretnénk. Nagy valószínűség szerint mindent tudni fogunk a szóváltás végére a marschmallow tábortűzi receptjéről, míg a fogyasztott élelmiszerről és a nedves ruhák sorsáról semmi nem fog kiderülni. Jól van ez így, nem ez a néhány nap fogja befolyásolni egészséges étrendjét vagy küllemét gyermekünknek, arra ott van a többi 360 nap.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






