Gyerekmentes lesz a generációnk? Ennyien mondják már most, hogy nem alapítanak családot 

Címlap / Életmód / Család / Gyerekmentes lesz a generációnk?...

Gyerekmentes lesz a generációnk? Ennyien mondják már most, hogy nem alapítanak családot 

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

A kutatás, amely 1000, 18 és 34 év közötti felnőtt részvételével zajlott, rávilágított, hogy ennek a két generációnak a tagjai közül már csak minden második gondolja úgy, hogy ideális körülmények mellett gyermeket fog vállalni.

A magyarázatok között vezetik a sort a pénzügyi nehézségek és a globális szorongások, amelyek úgy tűnik, annyira mélyek, hogy eltántorítják a fiatalokat a gyermekvállalástól. 

Az se biztos, hogy minden második felnőtt szülő lesz

A résztvevők mindössze 55%-a nyilatkozott úgy, hogy tervezi a gyermekáldást a jövőben, 20% bizonytalanságnak adott hangot. Azok, akik gyereket terveznek, elsősorban az örömre és a szeretetre számítanak a családalapítás során és a kiteljesedésükhöz is fontosnak tartják a gyermekvállalást. Azonban még mindig volt 26%, aki kiemelte, hogy leendő gyermekére időskori társként és támogató félként számít. Egyébként a kutatásból az is kiderült, hogy a fiatal felnőttek a 28 éves életkort jelölték meg ideális gyermekvállalási kornak. 

Olvass még a témában

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/3
Következő»
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!