Jót akarunk, de ártunk vele: ez áll a gyerekek általános lelki hanyatlásának hátterében

Az iskola kiválasztásával nem volt gondunk, ugyanis a környéken meglehetősen sok lehetőség kínálkozik, de abban biztosak voltunk, hogy az általános iskolát tekintve helyben maradunk. Mivel a kisvárosban, ahol lakunk, csak egy általános iskola van, nem volt kérdés, hova kerül a lányunk. 

Azonban itt már kicsit tépelődtünk, hiszen négy szak is indul, amik közül lehet választani. Mérlegelnünk kellett ezernyi dolgot, körülményt, de úgy tűnik, végre kirajzolódott a kép. Persze jól emlékszem, az óvoda esetében is ugyanez volt, minden követ megmozgattunk, hogy kiderítsük, melyik csoport lesz számára a legideálisabb választás. Biztos vagyok benne, hogy minden szülő így érez, mindenki mérlegel, mert olyan, hogy „tökéletes”, ebben a kérdésben ritkán adódik. Ráadásul nyomasztó, hogy évekre előre kell döntést hoznunk, az pedig, hogy hibáztunk-e, csak utólag derül ki. 

Ennek kapcsán merült fel a kérdés bennünk, hogy napközis legyen-e a lányunk. Szerencsére ebben a tekintetben is rugalmasak a lehetőségek, gyakorlatilag bármelyik nap meg lehet szakítani a napközit, maradhatnak a gyerekek végig, vagy csak a tanulásig, a lényeg, hogy mindez bekerüljön az üzenőbe. Ez hála az égnek olyasvalami, amivel évközben is lehet „variálni”, ha szükséges, pl. ha a későbbi időpontban már nehezére esik a tanulás, akkor el tudjuk hozni előbb.

Egyelőre mindez csak tervezgetés, de azon kaptam magamat, hogy óhatatlanul is kutakodom, hogyan tudnánk a legjobb körülményeket teremteni az iskolakezdéshez, a további mentális-érzelmi fejlődéshez. Mázlink van, mert a lányunk nagyon talpraesett, önálló. Már tavaly is gond nélkül feltalálta magát a nyári táborban a nagyobbak között. Szóval oda lyukadtam ki, hogy elsősorban nekünk kell félretennünk a félelmeinket és egyre nagyobb teret engedi neki. Bár eddig is törekedtem arra, hogy önálló legyen, nem gondoltam volna, hogy ennek ekkora jelentősége van, míg kezembe nem került egy tanulmány, amit a Centers for Disease Control készített.

Egyre ritkább, hogy a gyerekek felügyelet nélkül lehetnek

Sokszor téma ismerősök körében, hogy régen a környék összes gyereke együtt töltötte a délutánt és gyakorlatilag felügyelet nélkül lehettünk estig. Ha kész volt a lecke, beütött a szabadság és éppen csak azért estünk haza este, mert majdnem éhen vesztünk.

Az pedig szóba sem került, hogy kísérettel járok iskolába, a mamámhoz, szakkörre, vagy éppen boltba, hogy ne én fizessem be az ebédemet. Csupán azokra az eseményekre kísért el, amelyeken feltétlenül szükséges volt a jelenléte (pl. fogszabályozás). Egyedül kellett megoldanom szinte mindent, ha jól emlékszem, kb. harmadikos koromtól kezdve. Ha otthon maradt a tornacucc, akkor felszerelés nélkül tesiztem, ha elhagytam a tollamat, akkor a zsebpénzemből kellett újat vennem. Ezeknek a körülményeknek és feltételeknek egy jó része manapság szinte elképzelhetetlen. Nem csak azért, mert mi megváltoztunk, hanem mert megváltozott körülöttünk a világ is.