Gyerek
A közös gyerek érkezése minden kapcsolatban mérföldkő, teljesen új szerepben találja magát a pár mindkét tagja, megnő a felelősség. Biztosan te is csodálkozol, amikor olyan ismerőseidről tudod meg, hogy válni készülnek, akiknek csak nemrég lett gyerekük. Pedig elég gyakori, hogy a gyerek születését követő néhány éven belül zátonyra fut a kapcsolat, hiszen a kicsi születésével olyan konfliktusok kerülhetnek felszínre, amelyek korábban nem – vagy alig – okoztak problémát.
Kiéleződhet, ha a felek nem egyenrangúak a kapcsolatban, például ha a nő nem számíthat a párjára, anyaként nem kap megfelelő támogatást, segítséget a szülés utáni érzékeny időszakban. Az is súlyos vitákhoz vezethet, ha az újdonsült apa nem képes elfogadni, hogy már nem ő az elsődleges párja számára, és érthetően kevesebb figyelem fordul felé.
Akár mindennapi veszekedéshez vezethet az is, ha a felek merőben máshogy gondolkodnak a gyerekneveléssel kapcsolatban, és nem képesek közelíteni a nézőpontokat. A gyerekekkel kapcsolatba hozható második nagy váláshullám a kirepülés időszaka, ebben az esetben a szülők csak akkor döntenek a válás mellett, amikor már úgy érzik, elég nagyok a csemeték ahhoz, hogy feldolgozzák a válást.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!