Szülőként ez különösen nehéz terep
Olyan készségeket szeretnénk átadni, amelyeket mi nem tanultunk, hanem „megkaptunk” az élettől, a körülményeinktől. Azzal vigasztalom magamat, hogy szüleink, nagyszüleink is hasonlóan érezhettek: egész biztos, hogy a háborút megjárt nagypapa azt gondolta a gyerekéről (de az unokájáról biztos), hogy puhány egy ember lesz belőle, hiszen milyen könnyű élete van a jelenben – az ő generációjának köszönhetően.
Közben számomra sovány vigasz, hogy ekkora különbségek vannak a generációk között és csak utólag lesz minden világos. Addig valahogy meg kell tanulnunk szülőként másképp tanítani a kitartást, a felelősséget, az elköteleződést, úgy általában véve a nagybetűs Életet…
A pesszimista forgatókönyv szerint egy alacsony teherbírású, széttöredezett társadalom felé vezet minket a jelen, az optimista szerint egy empatikusabb, tudatosabb világ felé, ahol nem a kiégés lesz az alapállapot. Én leginkább azt érzem, hogy nagyon nagy átalakulásról van szó, ráadásul a generációkutatás szempontjából is most ugrottunk újra. Bár éles átmenet nincs, 2026-tól már azok a Béták látnak napvilágot, akiknek az életét az első pillanattól kezdve a mesterséges intelligencia, a technológia ugrásszerű fejlődése és a fenntarthatósági kihívások határozzák meg. Olvass még a témában
„Megváltoztattam az összes előfizetése jelszavát” – Megcsalás utáni bosszútörténetek
„A boldogságot nem birtoklod, hanem cselekszed” – Mitől jó egy élet? Spoiler: a sikernek semmi köze hozzá
Nem szeretném, hogy a szüleim ott legyenek az esküvőmön – pedig nem is vagyunk rosszban
Ezt hozza 2026. október 12. a numerológia szerint: szabadság és változás
Nincsenek kész válaszaink a jövőre nézve, de talán nem is voltak soha. Lehet, hogy végül nem az lesz a fontos, hogy mennyire vagyunk képesek elengedni a saját reflexeinket, miközben nem adjuk fel mindazt, amit értéknek tartunk, hanem inkább az, hogy tudunk kereteket adni úgy, miközben elfogadjuk, hogy nem ugyanazon az úton járunk. Mert bár a világ valóban más lett, egy dolog nem változott: a felnőttek felelőssége. Ebből a bizonytalan, átmeneti állapotból pedig – ahogy eddig mindig – most is valami új fog megszületni.
Következő cikkünk5 álom, ami segítséget ad ahhoz, hogy fejlődni tudj 2026-banKövetkezzen öt álom, melyek tudatosításával jelentősen hozzájárulhatsz önmagad jobb megismeréséhez, különösen, ha 2026-ban fejlődésre vágysz. Ha gyakran álmodsz arról, hogy repülsz, az többnyire a szabadság és a határtalan lehetőségek utáni vágyat jelzi. Ezek az álmok arra ösztönöznek, hogy nyíltszívűbben fogadd az új…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






