Mondd, hogy csak másként néz ki manapság a kitartás!
Amikor körbenézek, akár a közvetlen környezetemben, akár a saját gyerekemet figyelve, egyből feltűnik valami. Ez a valami részben az érdektelenség, részben a lustaság, de még inkább az, hogy a hosszú távú erőfeszítés gondolata gyakorlatilag létidegen. Az a fajta belső állóképesség, ami azt mondja:
„csinálom akkor is, ha unalmas, ha nehéz, ha nem látom azonnal az eredményét”.
Tudom, nekem is hiába mondták kamaszként, hogy „magadért tanulsz édes lányom”, nem akartam elfogadni. De mégis tudtam, mi a feladatom, a kötelességem és nem volt kérdés, hogy ha hó esett, akkor lapátolok, ha boltban vagyunk, akkor segítek cipekedni, vagy legalább annyira elpakolom a cuccaimat, hogy anyám ne lássa, mekkora kuplerájt csináltam már megint. Nem volt választásunk, igenis voltak dolgok, amiket muszáj volt megcsinálni.
A lemondás, a várakozás, a beletett munka a mindennapjaink része volt.
Utólag látom csak igazán, mennyire formált ez a közeg és mennyire sokat adott még akkor is, ha emiatt a kamaszkorom meglehetősen nehéz volt. Harmincéves koromra egy kompletten felépített életet élhettem, javában letudva a családalapítást, a ház- és autóvásárlást. Nyilván ehhez nem csak én kellettem és biztos vagyok, hogy a szerencse is kísért az utamon, de az élethez sokkal több kell, mint szerencse. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. szeptember 26. a numerológia szerint: nagylelkűség és lelki beteljesülés
A transzgenerációs minta, amit ki kellett oldanom ahhoz, hogy igazi társa lehessek a férjemnek
Ez az éttermi incidens megtanított, hogy néha vita helyett sokkal okosabb a visszalépés
Melyik érzelem irányítja a reakciódat, világlátásodat? Teszteld!
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
