Könnyen dobálózunk azzal, hogy így meg úgy szeretjük a másikat, mindenféle feltétel nélkül. Aztán mikor jobban nagyító alá vesszük a kapcsolatainkat, rájövünk, hogy az ördög a részletekben rejlik és nem létezik ilyen. Alapvetően ez a szülők kiváltsága lenne, de emberként még ők is elbuknak.
3/3 Ne ámítsd magad!
A legrosszabb, amit tehetsz magaddal, ha elhiszed, hogy majd jön valaki, aki tökéletesen úgy fog szeretni, mint amire te vágysz. Sajnos ezt nem adhatjuk meg egymásnak, hiszen ezáltal elveszítenénk egyediségünket, mely épphogy különlegessé tesz minket. Az ok pedig roppant egyszerű. A feltétel nélküli szeretet egyet jelent azzal, hogy a másikat elfogadod az összes általad rossznak vélt tulajdonságával, miközben szereted és soha, semmit nem változtatnál rajta.
Ez így papíron szép is, csak mikor összeköltözöl a szerelmeddel, lesznek dolgok, melyeket nagyon nehéz lesz tolerálnod. A folyamatosan szétdobált ruhákat, a le nem hajtott ülőkét, a sok mosatlan edényt és még sorolhatnánk. Persze a dolog kétoldalú, hiszen ő is megismeri a te elviselhetetlen tulajdonságaidat és itt már meg is bukik a feltétel nélküli szeretetről alkotott kép. Mert akkor lesztek egymáshoz kedvesek, akkor fogtok kibékülni, ha megkötitek az első kompromisszumaitokat, még akkor is, ha tőletek az nagyon idegen szokások felvételét is kívánja.
Itt már egyértelműen formálódik a két személyiség, vagyis nem feltétel nélküli lesz a párkapcsolat. Még egy szülő-gyerek kapcsolatban is felfedezhető hasonló dinamika, hiszen az adok-kapok ott is jelen van. A gyerek dicséretet és elismerést kap, ha jól teljesít a suliban, a szülő pedig piedesztálra kerül, ha megveszi a legújabb játékot, telefont, vagy ruhát. Nincs ebben semmi kivetnivaló, hiszen az emberi sokféleség adja a legtöbb izgalmat az életünkben és az egymáshoz csiszolódás jelenti leginkább egy kapcsolat mélységét. Ha, viszont egy kis feltétel nélküli szeretetre vágynál, tudod hol találod magad.
Kapcsolódó cikk a hirdetés után a következő oldalon, lapozz!