Miért van szükségünk kerti világításra?
Ahogy az előbb említettük, egyrészt a láthatóság biztosítása miatt.
Sose hagyjuk kivilágítatlanul a bejáratokat, a kerti utakat, lépcsőket, hiszen ezek fény hiányában balesetveszélyesek lehetnek!
A funkció után persze törődhetünk a dekorációs fényekkel is. Díszítő szándékkal alkalmazhatunk a kertünkben például hangulatos fényfüzéreket, LED fénysorokat, vagy akár lampionokat is. Olvass még a témában
Igen, a házat is meg lehet büfiztetni – A német szokás különösen hasznos télen
5+1 kreatív mód, ahogyan a banánhéj segíthet a konyhában és a kertben
10 dolog a konyhában, amit a lakberendezők szerint nem érdemes csak a látvány kedvéért választani
5 gyógynövény, ami elűzi a pechet: kettőt még most is elültethetsz
Milyen kerti világítást vásároljunk funkció szerint?
Az egyik legfontosabb szabály, hogy csakis olyan kerti világítást vegyünk, amit kifejezetten kültéri használatra terveztek. Kis kerti utakhoz, keskeny ösvényekhez választhatunk kicsi, 30-50 centiméteres lámpákat, szélesebb utakhoz, lépcsőkhöz pedig nagyon praktikus a mozgásérzékelővel ellátott világítás. Ezen kívül rendkívül népszerűek a napelemmel működő kerti „kavicsok”, melyek nappal gyűjtik a fényt, este pedig ontják azt magukból. Segítségükkel feldobhatjuk például a virágágyásunkat vagy a kerti ösvényünket. Azoknak, akiknek a szúnyogokkal folyton meggyűlik a baja, lényeges információ, hogy a hidegebb fények vonzzák a rovarokat, ezért ők inkább válasszanak sárgás tónusú fényforrásokat. Sőt, manapság már kaphatóak speciális, rovarok ellen kifejlesztett izzók is, melyek sokkal nyugodtabbá tudják tenni a kertben töltött estéket.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






