Így hat a testedre, ha evés közben bort iszol

Így hat a testedre, ha evés közben bort iszol

Címlap / Életmód / Táplálkozás / Így hat a testedre, ha evés közben bort iszol

Ha betérünk egy elegáns étterembe, de akár egy kisebb, családias vendéglőbe is, gyakran találhatjuk szembe magunkat azzal, hogy az egyes ételekhez különféle finom borokat kínálnak nekünk. Általában véve pedig sokszor hallhatjuk, hogy ha minden nap megiszunk egy kis vörösbort, mondjuk vacsora mellé, az kifejezetten kedvező is lehet az egészségünkre nézve. De mivel mégiscsak alkoholról van szó, tényleg jó ötlet, ha evés közben fogyasztjuk?

Tényleg jót tesz a szívünknek?

A borfogyasztást kis mértékben sokan egészségesnek tartják, vannak azonban olyanok is, akik szerint teljesen kerülni kellene. Természetesen fontos, hogy minden esetben először a saját aktuális egészségi állapotunkat vegyük figyelembe, de általánosságban elmondható, hogy megoszlanak a vélemények. Az American Heart Association (AHA) étrendi irányelvei például jelenleg az alkoholfogyasztás mérséklését javasolja, emellett pedig úgy vélik, hogy semmilyen mennyiségű alkohol nem tesz jót a szívnek. 

A másik oldalon viszont ott a hatalmas népszerűségnek örvendő mediterrán étrend. Ez híres a szív egészségére gyakorolt jótékony hatásairól, és a vörösbor alkalmankénti fogyasztását is javasolja. Egy új tanulmány szerint viszont, amit a már említett AHA végzett, az étkezés közben elfogyasztott bor csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázatát. Így pedig jogosan gondolhatjuk azt, hogy mértékkel mégiscsak jótékony hatású lehet, ha bort iszunk.

Jobb lehet, mint más alkoholos italok

Persze azért, mert a kutatók szerint egy kevés étkezés közben elfogyasztott borral csökkenthetjük a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázatát, még nincs szó arról, hogy csak ebből az okból kifolyólag innunk kellene. Sokkal inkább arról van szó, hogy ha bort választunk sör vagy más alkoholos italok helyett, akkor jobban kedvezünk az egészségünknek. De vannak olyan szakemberek is, akik azt sem javasolják, hogy evés közben bármilyen folyadékból igyunk az emésztésünk kiegyensúlyozott működése érdekében. 

Ami biztosnak tűnik, hogy az alkoholfogyasztás egészségre gyakorolt hatásaira leginkább kétélű kardként érdemes tekintenünk, hiszen káros vagy némileg hasznos is lehet, attól függően, hogyan fogyasztják.

Ez pedig egy meglehetősen összetett dolog. Míg a tanulmányok jelentős része az elfogyasztott alkohol mennyiségére koncentrál, addig azzal kevesen foglalkoznak, mi lehet a megfelelő időzítés. Azt ugyan tudjuk, hogy elalvás előtt nem sokkal aligha érdemes alkoholt inni, az viszont, hogy étkezés közben ajánlott-e, már kevésbé olyan egyértelmű. 

Linda Raymond/istockphoto.com

Nem az alkoholtartalma teszi előnyössé

Egyes kutatások azt sugallják, nem az étkezések során elfogyasztott alkohol, hanem a bor egyéb összetevői, valószínűleg a benne lévő antioxidánsok csökkenthetik a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázatát. Bár sohasem mindegy, pontosan milyen minőségű italról van szó, de általában véve jobb döntés bort inni étkezéshez. Ha pedig már bor, akkor inkább vöröset válasszunk.

Figyelembe véve más szakértői ajánlásokat, az emésztésünk szempontjából az még jobb lehet, ha azt a pohár bort nem az ételek mellé, hanem utánuk fogyasztjuk el.

Mi a tanulság?

Ha eddig eleve nem ittál alkoholt, vagy maximum ünnepi alkalmakon koccintottál, akkor abszolút nincs okod arra, hogy változtass ezen a jó szokáson. Ha pedig jól esik meginni néhány pohár italt, akkor mindig figyelj a mértékletességre. Persze ha esetleg olyan betegséged van, ami miatt egyáltalán nem ajánlott, hogy fogyassz alkoholt, akkor arra koncentrálj elsődlegesen, és azt nézd. Alapvetően úgy tűnik, hogy alkalmanként egy pohár bortól nem érdemes tartanunk. Bizonyos szempontból pedig még kedvezhetünk is vele magunknak a finom falatokat követően.

Forrás: prevention.com,timesofindia.indiatimes.com

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!